Ha Jaguar akkor sportkocsi. Legalábbis ez élt a köztudatban egészen 2016-ig amikor megjelent első SUV a kínálatban. Az akkori F-pace a Volvo XC60-nal és BMW X3-mal közös méretosztályba érkezett méghozzá zajos sikerrel. Most a frissítés után a 204 lóerős 2 literes mild hibrid dízel motorral és összkerék hajtással szerelt verzió járt nálunk.
2022. május hónap bejegyzései
Számtalan gyártó úgy készül az elektromos jövőre, hogy lényegében már most elkezdte több részre osztani az adott márkát. Főleg az elektromos és a nem elektromos részleg egymástól elkülönülése a cél, viszont a Stellantis cégóriás abszolút nem lát ebben fantáziát.
Bár, a Mercedes az AMG GT-vel alapvetően magasra tette azt a bizonyos lécet, most egy német tuningműhely bizonyította be, hogy mindig van feljebb. Még a csúcsnak számító Black Editionnél is erősebb edíciót raktak össze a BSTC mesterei.
A kilencvenes években készültek el, de máig érezhető a hatásuk az autóiparban. A sorozatunkat egy olyan modellel fejezzük be, amelynek ma már komoly gyűjtői értéke van, pedig anno nem is várt olyan sokat tőle a közvélemény. Ez az Audi A2. Amit még az óvodások is tudnak erről az autóról – ez tiszta alu. Tisztelet a […]
Egy igazi versenyautó ikon előtt tiszteleg az Abarth legújabb modellje, azaz pontosan negyven évvel ezelőtt vonult nyugdíjba a 131-es modell Rally változata. Ez a 695 Tributo 131 Rally, melyből csupán 695 darabot készítenek el a gyáriak.
A Nissan teljesítményre kihegyezett autóival foglalkozó Nismo az elektromos korszakban is jelen lesz a piacon a legújabb fejlemények szerint. A márka európai igazgatója nem csak átalakításról, hanem egyben teljesen új lendületről is beszél.
Tovább folytatjuk a városi kisautókkal foglalkozó sorozatunkat. A mostani részben egy olyan modell kerül górcső alá, melyből még mindig rengeteg szaladgál az utakon. Ez az elpusztíthatatlan Toyota Yaris sztorija.
Stílusosan, zöld fényezéssel mutatkozott be a Bentley Flying Spur hibrid változata. Semmi sem véletlen, károsanyag-kibocsátás terén is ez a márka eddigi legzöldebb modellje.
Bár az autósokat még mindig védi a hatósági ársapka, a háttérben szépen lassan egyre tovább drágul az üzemanyag. Most például egyszerre zavar be az olaj hordónkénti árának az emelkedése és a forint gyengülése.
Az idei szezonra a Cupra a német túraautó-bajnokság fő támogatója, így ők biztosítják a biztonsági autókat is. Egy az ABT tuningműhely által átalakított Formentort kell majd követniük a pályán a versenyzőknek.