Virtálisan már visszatért a Wankel-motor

A Mazda már egy ideje hergeli a rajongókat azzal, hogy egy igaz sportkocsiban hozza ismét vissza a Wankel-motort a köztudatba, ám eddig kézzel fogható lépést még nem tettek. Most viszont virtuálisan már versenyautóként létezik az RX-Vision tanulmány.

A Wankel-motor újraélesztése évek óta foglalkoztatja a Mazda fanatikusokat, ám egy tanulmánynál és néhány ígéretnél több még nem érkezett a japán gyártótól. Most egy kis előrelépés történt, de még csak a virtuális autóversenyzés világában.

A Mazda ugyanis bemutatta a PlayStation konzolokon nagy népszerűségnek örvendő Gran Tourismo Sport játékban a 2015-ös RX-Vision tanulmány verseny változatát, melybe egy 562 lóerős Wankel egységet álmodtak a gyáriak. A virtuális versenygép ugyanolyan fejlesztéseken ment keresztük, mint egy igazi modell, azaz előre modellezték, megállapították a súlyelosztását (48-52 százalék) és az önsúlyát (1250 kg).

Hivatalosan május végétől lesz elérhető az újdonság a játékban, mellyel a rajongók egy kicsit enyhíthetnek az igazi új generációs Wankel Mazda sportkocsi valószínűleg még évekig tartó várásának gyötrelmein.