
A Peugeot egy új SUV modell bevezetését jelentette be. Az Európától eddig távol maradó 408-as érkezik meg egy erős kategóriaváltással.
A Peugeot egy új SUV modell bevezetését jelentette be. Az Európától eddig távol maradó 408-as érkezik meg egy erős kategóriaváltással.
Az autózás világának egyik legkülönlegesebb korszaka volt a 90-es évek. A nagyobb modellek mellett megnőtt a kereslet a városi kisautókra is, mely számtalan mai napig is jelentős modell megszületését eredményezte. Ilyen volt a Peugeot 206 is.
A Peugeot azon kevesek közé tartozik, aki eddig kimaradt a kupé-SUV modellek világából. Ezen változtathat majd a 4008 következő generációja a jelen állás szerint.
A Peugeot vezérigazgatója számolt be arról, hogy az európai piacon már csak nyolc évig maradnak meg a belsőégésű palettával. Utána a villanyosoké a szerep.
A Peugeot beszámolt a rövidtávú terveiről, ami természetesen javarészt a villanyosításról szól. 2025-ben már a teljes paletta elérhető lesz valamilyen szinten elektromos hajtással.
A Peugeot bemutatta az új versenyautóját, mely a Le Mans-i 24 órás versenyen áll majd rajthoz a Hypercar kategóriában. Természetesen hibrid hajtással próbálkoznak a franciák.
A globális chiphiány miatt nem kínál többé digitális műszeregységet az éppen kifutó 308-as szériához a Peugeot, hogy a jobban teljesítő és újabb modelleknek jusson elég számítástechnikai alkatrész.
Alig egy napja mutatta be a Stellantis a Peugeot 308 legújabb generációját, máris megérkezett a válasz a rajongókat azóta foglalkoztató egyik legfontosabb kérdésre. Nem lesz teljesítményorientált GTi változat belőle!
Hivatalosan is leleplezte a Peugeot a 308-as legújabb generációját. Már az értékesítés kezdetén is kétféle hibrid hajtással lesz elérhető, de azért maradt egy sima benzines és egy dízel egység is a kínálatban.
Ugyan a hivatalos premiert még nem jelentették be a franciák, most egy szemfüles fotósnak köszönhetően már megismerkedhetünk az új peugeot 308 formai megoldásaival.