
Egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a németek, de nagyon úgy tűnik, hogy a BMW nemsokára belenyúl a régóta használt elnevezéseibe. A benzines modellektől vehetik el az “i” betűt, hogy az a későbbiekben csak az elektromos autókat jelölje.
Egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a németek, de nagyon úgy tűnik, hogy a BMW nemsokára belenyúl a régóta használt elnevezéseibe. A benzines modellektől vehetik el az “i” betűt, hogy az a későbbiekben csak az elektromos autókat jelölje.
A BMW regensburgi üzemében némi modernizálással gyorsították be a gyártási folyamatokat. Mostantól ugyanis nem emberek, hanem számítógépek ellenőrzik az elkészült autók fényezését, pillanatok alatt kiszűrve a legkisebb hibákat is.
A BMW a következő 5-ös szériához kínál majd teljesen elektromos alternatívát is. Az i5 ráadásul technikai szempontból egy igencsak fejlett autó lesz, mely bizonyos piacokon képes lesz önvezetésre is, persze a sofőr felügyelete mellett.
A BMW i4 már képes a felhőalapú frissítésre, azaz nem kell egy újabb szoftver verzióért bemenni a kereskedésekbe. Arra viszont vigyázni kell, hogy hol kezdünk neki a frissítésnek.
Egy gyári vizsgálat mutatott rá arra, hogy a BMW i4 és iX modellek külső hanggenerátora könnyen meghibásodhat, ami veszélyt jelent a gyalogosokra nézve. Természetesen a BMW egy visszahívás keretein belül cseréli ki a hibás részeket.
A BMW i4, i7 és az iX is érintett abban a visszahívási kampányban, mely mintegy 14 ezer autót érint. Az elektromos bajorok egyszerűen hajtás nélkül maradhatnak egy szoftveres hiba miatt.
Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a BMW Dee néven fejleszti azt a rendszert, amely szerinte meghatározza a jövő autózását. Most egy komplett tanulmányt mutattak be, mely megmagyarázza azt is, hogy honnan is ered a Dee jelölés.
Bár elég keveset árult el az újdonságról a BMW, valószínűleg egy új beszédfelismerő asszisztens van készülőben, melyet Dee-nek neveztek el a gyáriak. Sztárparádé a köbön a promóciós videókban.
Az új BMW 7-es piaci bevezetése alkalmával egy román importőr összeszedte az összes eddig megjelent generációt hasonló színösszeállításokban. Érdekes nyomon követni egy teremben a bajor zászlóshajó evolúcióját.
A BMW új márkaarculata sokak szerint az átlagnál is megosztóbb. Tudják ezt a bajorok is, akik igyekeznek a legtöbbet kihozni a gigantikus méretű hűtőrácsokból. A Tokiói Autószalonon például megvillantják az eddig készült legnagyobb BMW-veséket.