![](https://www.autostart.hu/blog/wp-content/uploads/mercedes-benz_s_580_4matic_lang_amg_line_393.jpg)
A tervezetnél jóval több pénzt öl a belsőégésű motorok fejlesztésébe a Mercedes. A gyártó vezérigazgatója azt is megerősítette, hogy a következő S osztály frissítésre szánt keretet is megemelték ezzel együtt.
A tervezetnél jóval több pénzt öl a belsőégésű motorok fejlesztésébe a Mercedes. A gyártó vezérigazgatója azt is megerősítette, hogy a következő S osztály frissítésre szánt keretet is megemelték ezzel együtt.
Egy igencsak különleges limitált szériás sportkocsival rukkolt elő a Mercedes. A Mythos PureSpeed az SL alapjait használja fel Forma 1-es elemekkel felvértezve.
A Mercedes kínálatában az S osztály mindig is a csúcsot képviselte. Talán éppen ezért nem könnyű pár évnyi piaci jelenlét után felfrissíteni a modellt, hiszen az már a megjelenése pillanatában is jövőbe mutató volt. A németek mégis megpróbálták.
A Mercedes-AMG GT kétajtós kivitele is megkapta a gyártó csúcs hibrid rendszerét. Ezzel meg is született minden idők leggyorsabb sorozatgyártású csillagosa.
Már egy ideje számítani lehetett az érkezésére, most hivatalosan is bemutatták a Mercedes G osztály teljesen elektromos változatát.
A Mercedes egy kis finomítással hozza közelebb a jellegzetes márkaarculatához az EQS szedánt. Még az álló csillagot is megkapta az elektromos zászlóshajó.
A Mercedes felfrissítette a G osztály kínálatot. A dizájnhoz nem, de a hajtásokhoz alaposan hozzányúltak.
A Mercedes-AMG hivatalosan is megerősítette, hogy egy újabb elektromos járgány kerül fel nemsokára a teljesítményre kihegyezett palettára. Ráadásul ez nem egy alap Mercedes sportos átirata, hanem kimondottan az AMG kínálat sajátossága lesz az 1000 lóerős sportszedán.
A német gyártó eredeti tervei szerint az elektromos átállásnak megfelelően az A osztály idén került volna nyugdíjazásra, most azonban a Mercedes bejelentette, hogy továbbra is megmarad a belsőégésű motorral szerelt palettára belépő szintet jelentő modellje.
A Mercedes az E osztály legújabb generációját is felvette az AMG palettájára. Akár 600 lóerő feletti teljesítményt is képes kipréselni magából a modell hibrid hajtása.