2014. szeptember hónap bejegyzései

Legjobb navigációk 2014-ben

Az egyik leghasznosabb dolog, amit manapság az autónkkal tehetünk, hogy beszerzünk egy jó GPS-t. Az újabb navigátorok már korántsem csak arra alkalmasak, hogy segítsenek eljutni valahova: képesek például alternatív útvonalakat ajánlani dugó esetén, javasolhatnak turistacélpontokat vagy üzleteket.

Így kerülheted el a baleseteket

Vannak, akik számára a vezetés a napi rutin része, és szinte csukott szemmel eltalálnak a munkahelyig vagy akár a gyerek iskolájáig. A szokás hatalma azonban veszélyeket is hordozhat magában, így nem árt, ha a legnagyobb megszokásban is szem előtt tartunk bizonyos dolgokat.

Egyelőre nem helyettünk, csupán a kocsira szerelt LED-ek segítségével tudathatjuk a világgal, hogy éppen milyen hangulatban vagyunk. A Drivemotion nevű szolgáltatásnak köszönhetően csak egy gombot kell lenyomnunk a műszerfalon, az autó pedig emotikonokkal tudatja a forgalom többi szereplőjével, hogy éppen rossz kedvünk van, így nem ajánlott velünk packázni az úton. A hangulatjelek mellett a szolgáltatás […]

Milyen típusú autót válassz?

A világ nagy autógyárai ma már akkora választékkal állnak elő, hogy hajlamosak vagyunk kissé elveszni a lehetőségek tengerében, ha új autó beszerzésére készülünk, vagy éppen első kocsinkat próbáljuk meg jól megválasztani. A megfelelő járgány megtalálásához sok szempontot kell mérlegelni, így a főbb kategóriákat végignyálazva igyekszünk segítséget nyújtani a nagy döntésben. Kétajtós (kupé): Ha az autóddal […]

Ezt talán nem tudtad az autókról

Autóval megyünk dolgozni, autóval visszük a gyereket az iskolába, autóval megyünk bevásárolni. Percek vagy akár hosszú órák, amiket négy keréken töltünk. De vajon mennyire ismered a kocsit, amiben annyi időt töltesz? Néha nem is gondolnád milyen meglepő dolgokat tudhatnál meg róla… Puzzle darabkák Becslések szerint egy átlagos autó körülbelül 30.000 alkatrészből áll össze. Talán hihetetlenül […]

Öt bizonyíték, hogy a nők biztonságosabban vezetnek, mint a férfiak

A női autóvezetők sok férfi szemében a mai napig állandó gúny és viccek forrásai, akiknek nyomában a baleset veszélye folyamatosan ott leselkedik. Hölgyeim, íme öt szakértők által készített tanulmány, ami csattanós válasz lehet a fárasztó megjegyzésekre. A gyalogosokat érintő balesetek 80 százalékát férfiak okozzák A New Yorkban végzett felmérés készítői szerint ennek oka, hogy a […]

Mindannyian tudjuk, hogy milyen utat jár be egy autó élete során: legyártják, eladják, évről évre veszít értékéből, az adott tulajdonos egyre inkább elhanyagolja, végül pedig a roncstelepen köt ki. Vagy még odáig sem jut el…

Maradványérték? Hogy micsoda?

Főoldalon található, folyamatosan bővülő Pénzügyi Szótárunkkal abban próbálunk segíteni, hogy az autó finanszírozása kapcsán minden pénzügyi fogalom tiszta, érthető és visszakereshető legyen. Részletekért kattints a főoldalon megjelenő Pénzügyi Szótár részbe.

Ha másként számoznád autód

Az utakat róva többször találkozhatunk olyan egyedi rendszámokkal, amelyek mosolyt csalnak arcunkra. Ilyenkor eltöprengünk azon is, hogy egy PITJU1-re elkeresztelt autó rendszáma mennyibe fájhat, és vajon megéri-e, hogy ország-világ tudja az autó gazdájának nevét, hobbiját, vagy esetleg foglalkozását. Költségekért, érdekes és furcsa rendszámokért KATT.