A Renault kis crossovere is sportos megjelenést kap, azaz érkezik az R.S. Line felszereltségi szint a kínálatba.
A Renault kis crossovere is sportos megjelenést kap, azaz érkezik az R.S. Line felszereltségi szint a kínálatba.
A Renault bejelentette, hogy a jelenleg futó generáció lesz a Twingo búcsúszériája, utána nyugdíjba megy a csaknem 30 éve népszerű típus. Már megvan viszont, hogy mi érkezik majd a helyére.
A Nissan nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva tovább szorítja a nadrágszíjat a jövőben. A most kiderült információk szerint nem csak egyes modelleknél, hanem az egész palettát illetően átengedik az irányítást a Renault-nak.
A 2020-as év a Nissan márkát is igencsak érzékenyen érintette, ám a problémák nem itt kezdődtek a márka műveleti igazgatójának elmondása szerint. Túl sokat akartak elérni egy nem túl modern palettával, ami aztán vissza is ütött az értékesítésekben.
Mintegy 10 évnyi jelenlét után otthagyja a száguldó cirkusz világát az Infinity, amely az utóbbi időkben a Renault F1 csapattal közösen fejlesztette az elektromos rendszereket. A saját palettájuk fejlesztésére koncentrálnak inkább a későbbiekben.
A Renault műszaki alelnöke beszélt arról, hogy a jövőben az éppen szárnyra kapó Alpine márka sem kerülheti el a villanyosítást. A CMF-EV elektromos platform szolgálja majd ki a teljesítményorientált elektromos sportkocsikat.
A Renault tavaly óta lényegében megduplázta az elektromos Zoe eladásait Európában, ezzel pedig fölényes piaci elsőbbséget szerzett magának. Az elektromos Kangoo Z.E sem fogyott rosszul, azaz ráéreztek a franciák a villanyos vonalra.
A Kiger Concept egy később ténylegesen sorozatgyártásba kerülő modell előfutára, mellyel először Indiában próbálnak szerencsét a franciák, majd jöhet a globális forgalmazás is.
Kellően friss, mégis puritán hatást kelt a Renault Kangoo következő generációja. Nem hiába, hiszen mégis csak egy munkaeszközről van szó.
Ugyan még csak másfél év telt el a Renault Trafic legutolsó modellfrissítése óta, nem vártak tovább a gyáriak az új generáció leleplezésével. Modernebb, biztonságosabb és praktikusabb lett a franciák kisbusza.