Villanyosít az Alpine is

A Renault műszaki alelnöke beszélt arról, hogy a jövőben az éppen szárnyra kapó Alpine márka sem kerülheti el a villanyosítást. A CMF-EV elektromos platform szolgálja majd ki a teljesítményorientált elektromos sportkocsikat.

A Renault sportos modelljeit gyártja majd a jövőben a most még önálló, egytagú palettával rendelkező Alpine, mely ennek fényében nem kerülheti el az elektromos átállást sem. Ahogy ugyanis az anyacég belecsap a villanyosításba, az Alpine kínálatának is követnie kell azt, hiszen a későbbiekben olyan modellek is lesznek a márka kínálatában, melyek visszafogottabb teljesítménnyel megtalálhatók lesznek a Renault palettájában is egy korábbi hír szerint. Most ezt az elektromos vonalat erősítette meg egy nyilatkozatával Gilles Le Borgne, a Renault műszaki alelnöke is.

A Renault modellek sportosítása mellett az Alpine a jövőben továbbra is rendelkezik majd „önálló” modellpalettával, melyek döntő többsége szintén elektromos lesz az Automotive News Europe jelentése szerint. Ezek kis szériás sportos elektromos járgányok lesznek, melyek a franciák CMF-EV elektromos platformjára épülnek majd fel. Pontos specifikációkról még korai lenne Le Borgne szerint beszélni, azt viszont már most tudni lehet, hogy az említett platform többféle akkumulátort is képes kiszolgálni, így a gyáriak variálni tudnak majd az árazással és a hatótávval.

A műszaki alelnök szerint erre azért is van szükség, mert az elektromos technológia ma még igencsak drága, így ezek az elektromos sportkocsik alapból jóval drágábbak lesznek, mint a belsőégésű motorral szerelt megfelelőik. Az pedig nem mindegy eladhatóság szempontjából, hogy egy új modell mondjuk kétszer drágább, mint a benzines megfelelője, vagy „csak” pár ezer euróval licitál rá annak az árára.