Teljesen elektromos hajtású autót mutat be az Opel, az Ampera-e néven piacra kerülő újdonság az amerikai Chevrolet Bolt testvérmodellje lesz.
Teljesen elektromos hajtású autót mutat be az Opel, az Ampera-e néven piacra kerülő újdonság az amerikai Chevrolet Bolt testvérmodellje lesz.
Ötajtós ferdehátú karosszériával is bemutatkozott a második generációs Chevrolet Cruze, amelyet azonban nálunk már nem forgalmaznak.
Bolt néven jelent meg a Chevrolet elektromos autója, amely egy feltöltéssel 320 kilométer megtételére képes, és Opelként nálunk is elérhetővé válhat.
Sikerült egy képet készíteni a Chevrolet elektromos autójának szériagyártásra kész változatáról, amely heteken belül bemutatkozhat, és még Európába is eljuthat.
Elkészült a Chevrolet az egymilliomodik Corvette felújításával, a jubileumi sportkocsi korábban a márka múzeuma alatt megnyílt víznyelőbe esett.
Azt már többször is láthattuk az elmúlt hetekben, hogy a kínaiak remek másolók. Most azonban valami eredetivel rukkoltak elő.
Leleplezte a Camaro hatodik generációját a Chevrolet, a retró stílusú sportkocsi kisebb és könnyebb karosszériáját négyhengeres motorral is szerelik, de azért a V8-asról sem kell lemondanunk.
Kevés pénzért viszonylag tágas és olcsón fenntartható a Chevrolet Aveo, a dinamikája és a biztonsága azonban kívánnivalókat hagy maga után, és sok az elhanyagolt példány belőle.
Futurisztikus formájával a távolabbi jövő autóját vetíti előre a Chevrolet koncepciója, amelyet a sanghaji autószalonon leplezett le a gyártó.
Nagyobb, de könnyebb és takarékosabb is elődjénél az új Chevrolet Malibu: a legendás típus kilencedik generációja mutatkozott be New York-ban.