Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

10

Chevrolet Aveo (2005-2011) használt teszt

Kevés pénzért viszonylag tágas és olcsón fenntartható a Chevrolet Aveo, a dinamikája és a biztonsága azonban kívánnivalókat hagy maga után, és sok az elhanyagolt példány belőle.

A kétezres évek elején bemutatott Daewoo Kalos volt a koreai gyártó első olyan típusa, amely már a General Motors felügyeletével készült. A márka aztán az európai piacon Chevrolet névvel folytatta pályafutását, így a kisautót alaposan felfrissítve már Aveo néven forgalmazták tovább. Az új négyajtós modell 2005-ben jelent meg, a ferdehátút pedig 2008-ban mutatták be. Az eredeti Kalos formáját az olasz Italdesign tervezőstúdió készítette el, ezért a Daewoo kínálatának legdivatosabb darabja lett. Az Aveo azonban már a Chevrolet formajegyeit kapta a nagyméretű fényszórókkal és hűtőmaszkkal.

Milyen kényelmes?

3,92 méteres hosszával a nagyobb kisautók közé sorolhatók, de azért akadnak nála tágasabbak a kategóriában. Az utastér mérete még éppen elegendő, két utas hátul is kényelmesen elfér, csak a magasabbaknak nem jut elég hely. A csomagtartó mérete a ferdehátú példányokon kevésnek mondható, 220 literes, a négyajtós azonban már megfelelően nagy, 440 literes poggyásztérrel rendelkezik. Az előnyök közé sorolandó, hogy mindkét karosszériaváltozat rakterét a dönthető támlákkal bővíthetjük. Az Aveo vezetőülése kényelmes, de csak átlagos oldaltartású, és a csupán magasságában állítható kormánykerékkel nem mindenki találja meg az ideális üléspozíciót. Az utastérben felhasznált anyagok olcsó hatásúak, bár a modernizálással valamennyit javult a helyzet: ekkor szebb műszerek és gyári rádió került az autóba, de a kormánykerék és a váltógomb fogása még mindig kellemetlen maradt.

Milyen vezetni?

Mindössze kétféle benzinmotor közül lehet választani a Chevrolet kisautójához. Az alapmodellt 1,2 literes négyhengeressel szerelik, amelynek teljesítményét 72-ről 84 lóerőre növelték, de még így is csak átlagos menetteljesítményekre képes, ezért főleg városi használatra alkalmas, igaz, viszonylag takarékos. Jobban ajánlott az 1,4 literes négyhengeres, amely 94-ről 101 lóerősre izmosodott, és ezzel már dinamikusabb az autó, de messze nem érezni olyan erősnek, mint amilyet a számok alapján gondolnánk, ráadásul zajosabb és többet is fogyaszt a kelleténél. Az úthibákat rendesen csillapítja, igaz, kanyarban nem olyan stabil, és a kormánya nem olyan közvetlen, mint amit a sportos forma sejtet.

Mire figyeljünk vásárláskor?

A piac olcsóbb típusai közé tartozott az Aveo, ami egyúttal azt is jelenti, hogy sok szerény felszereltségű példányt találunk. Az alapváltozatban egy vezetőoldali légzsák, esetenként CD-s rádió, elektromos ablakemelő és központi zár van. Sokkal több mindent felárért sem lehetett kapni hozzá, legfeljebb csak utasoldali és oldallégzsákot, ESP ugyanis még plusz pénzért sem volt rendelhető. Az Aveo passzív biztonsága is kívánnivalókat hagy maga után. A ferdehátú változatot nem tesztelték, a négyajtós azonban az Euro NCAP egyik legrosszabb eredményét érte el, háromcsillagos értékelését másfélre módosították a tesztbábu súlyos sérülései miatt. A kiszemelt autó állapotát is érdemes alaposan felmérni, ugyanis a kedvezőtlen hitelkonstrukcióval vásárolt, banki visszavett példányokat gyakran elhanyagolták, a karbantartás hiánya pedig később műszaki gondokat okozhat az egyébként megbízhatónak ismert és olcsón fenntartható típusnál.

 

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.