
Immár 30 éve annak, hogy a Renault bemutatta azt a városi kisautót, mely elég hamar a francia paletta egyik legkedveltebbje lett. A kerek évfordulót egy holland művésszel összefogva ünnepli a gyártó.
Immár 30 éve annak, hogy a Renault bemutatta azt a városi kisautót, mely elég hamar a francia paletta egyik legkedveltebbje lett. A kerek évfordulót egy holland művésszel összefogva ünnepli a gyártó.
Ha a jövő autójáról beszélünk, sok sci-fi rajongónak azonnal a letisztult formák és az indokolatlanul világító elemek ugranak be. A Nissan tanulmánya is ilyen. Ez a 2019-ben még csak digitálisan, most pedig már kézzel fogható tanulmányként létező Max-Out roadster.
Egyelőre keveset lehet tudni a Maybach következő tanulmányáról, a gyáriak viszont azt ígérik, hogy a márka eddigi legnagyobb dobása lesz. Illik is annak lennie, ha méltó módon akarják ünnepelni a fennállásuk századik évfordulóját.
Nemsokára végre megint lesz AMTS, ráadásul szép számmal találkozhatunk majd különlegességekkel is a standokon. Nem lehet azonban szó nélkül elmenni egy világpremier mellett, ami itt, Budapesten lesz élőben látható. Ez a Giugiaro apa-fia páros által tervezett Vision 2030 Desert Raid elektromos koncepció.
A Toyota egy nyitható, Targa tetős Supra modellel állt elő év végén. Bár sorozatgyártásról egyelőre nem beszélnek a gyáriak, az mégis jelent valamit, hogy az eddigi tagadás ellenére mégis flexet ragadtak a srácok.
A Mini Vision Urbanaut egy olyan jövőbe mutató egyterű koncepció, mely több személyiséggel is rendelkezik. Ha akarod, vezetheted, de akár pihenőszoba is lehet, ha arra van éppen szükséged.
Először tavaly mutatott be egy robotlábakon guruló jármű koncepciót a Hyundai, most pedig külön stúdiót állítottak fel az ilyen többhasznú szerkezetek fejlesztésére.
A Hyundai elektromos almárkájaként piacra lépő Ioniq most először mutat meg egy terméket. Egy olyan terméket, mely még nincs kész, de megmutatja, hogy miként képzelik el a jövő elektromos autó belsőjét a gyáriak.
A Mercedes az elektromos hajtások mellett látja a lehetőséget még az üzemanyagcellás megoldásokban is. Ezt támasztja alá a legújabb tanulmányuk mely lényegében egy hidrogénnel hajtott áramvonalas kamion.
A Citroen még 2018-ban vette le a kínálatról az addig aktuális C5 modellt, az utódot pedig már 2016-ban belengették a nagyközönségnek. Az új generáció még mindig nem jelent meg, de a Citroen képviselői szerint ami késik, az nem múlik.