
Minden tekintetben az európai piacra lett kifejlesztve a Lexus legújabb modellje, mely egyben a legkisebb is. Az LBX a Toyota Yaris Cross alapjait hasznosítja.
Minden tekintetben az európai piacra lett kifejlesztve a Lexus legújabb modellje, mely egyben a legkisebb is. Az LBX a Toyota Yaris Cross alapjait hasznosítja.
Angliában egyre nagyobb szigorral lépnek fel a helyieket zavaró hangos szupersportkocsik ellen. Most például két Lamborghinit is lefoglaltak, mert azok tulajdonosai a hivatalos jelentés szerint antiszociális viselkedéssel háborgatták Bolton város nyugalmát.
Az első verzió bemutatásának 75. évfordulójára megújította az emblémáját a Porsche. Radikális változásokra nem kell számítani, inkább a múlt előtti tisztelgésnek fogható fel a lépés.
Nem elég, hogy eddig Fernando Alonso tulajdonát képezte, de ráadásul ez a legelső legyártott Ferrari Enzo példány is. Most egy aukción keresnek új tulajdonost neki.
A Jaguar E-Type az autózás történelmének egyik legszebb, legritkább és egyben legdrágább darabja. Ezért is ritka, ha valaki terepjárót csinál belőle. Szerencsére most is egy replika kasztni került fel a Range Rover alvázra.
Bár a Stellantis 14 igencsak komoly márkát foglal magába, csak az Opelt viszik majd el szeptemberben az IAA München Mobility Show rendezvényre. Ezzel továbbra is kérdéses az autószalonok jövője, hiszen ha a gyártók nem mennek el, látogatók sem igazán lesznek.
A Cadillac még 2021-ben védette le az Escalade IQ elnevezést, most pedig egy kedvcsináló képecskével erősítették meg, hogy már gőzerővel készül az elektromos változat, mely hosszított kivitelben is elérhető lesz.
Hivatalosan is bemutatkozott az Aston Martin DB11 utódja. A DB12 már nem V12-es erőforrással készül, de ennek ellenére mégis erősebb lett, mint az elődmodell.
A Dodge Challenger a megszokott formájában nemsokára eltűnik a kínálatból, de addig is limitált szériákkal kényezteti a gyártó a vásárlókat. Ilyen a Black Ghost kivitel is, mely Európában is kapható lesz.
Nem csak a külső megjelenést rajzolták át a gyáriak, hanem az Opel Corsa megkapta a Stellantis legújabb hajtásait is. Most már nem csak benzines és elektromos, hanem mild hibrid formában is elérhető a kis gömbvillámos.