Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

tclasselsokep

Új modell érkezik a Mercedes palettájára. Tisztán elektromosként is kapható lesz a T-osztály

2020. július 28. | Hírek Mercedes-Benz | Címkék: , ,

Új modellel bővíti kínálatát két éven belül a Mercedes. A T-osztályt a mostani V alá pozícionálják és az autó megosztókat illetve a családosokat célozzák meg vele.

A Mercedes ugyan kínál szép számmal SUV modelleket, de egyelőre nem csak ezekben látják a lehetőségeket. Ezt bizonyítja az is, hogy nemsokára egy új egyterű érkezik a palettára T-osztály néven.

Az újdonságot közvetlenül a V-osztály néven futó kisbusz alá pozícionálják, a célközönsége között pedig az autómegosztó szolgáltatók és a nagycsaládosok lesznek. Fontos még, hogy az újdonság a Renault-Mitsubushi-Nissan konszernnel közös fejlesztés, aminek köszönhetően már most egy kitűnő ár-érték aránnyal rendelkező modellről beszél a gyártó.

Kiderült még az is, hogy a hagyományos benzines és konnektoros hibrid variánsok mellett a nóvum kapható lesz tisztán elektromos kivitelben is, a forgalmazás pedig a tervek szerint 2022-ben kezdődik majd meg.

” A T-osztály egy egészen újszerű elrendezést és dizájnt képvisel majd a palettában. Lényegében a funkcionalitás és a kívánatos megjelenés keverékét kínáljuk majd a vásárlóinknak”- mondta Gorden Wagener, a Daimler dizájnfőnöke.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.