Nemsokára bemutatkozik a Mercedes C-osztály legújabb generációja

A Mercedes egyik legismertebb és legsikeresebb modellje a C-osztály, mely napokon belül új generációt kap. Csak villanyosított hajtással lesz elérhető a legújabb csillagos.

A Mercedes tovább folytatja az elmúlt évekre jellemző paletta megújítást, melynek következő állomása a C-osztály új generációjának bemutatása lesz. Mikor? Alig egy hét múlva!

A németek ugyanis február 23.-ára tűzték ki a nagy napot, amikor végre az egész világ megismerheti a gyártó egyik legsikeresebb modelljének legújabb felvonását. Izgalmasnak ígérkezik a bemutató, már csak azért is, mert egy olyan modellről van szó, ami néhány tekintetben fontos mérföldkőnek számít a csillagos márka életében.

Először is, mint kiderült, az új C-osztály lesz a gyártó első olyan nagy szériában és többféle változatban készülő modellje, mely kizárólag valamilyen szinten villanyosított formában lesz elérhető. Az alap kivitelek ugyanis mild-hibrid, a drágábbak pedig konnektoros hibrid hajtást kapnak majd, de várhatóan lesz majd idővel belőle teljesen elektromos változat is.

A premieren várhatóan ráadásul nem csak a szedán és a kombi karosszériaváltozatot ismerhetjük majd meg, hanem érkezik az emelt hasmagassággal és crossoveres dizájnnal ellátott All-Terrain C-osztály is. A pontosabb részletekkel egy hét múlva jelentkezünk.