2030 után már csak elektromos hajtással árul autót a Jaguar-Land Rover

A JLR csoport is felfedte a villanyosítással kapcsolatos ütemtervét. Először a Jaguar áll át teljesen elektromosra, de a Land Rover palettáján is lesznek villanyosok a közeljövőben szép számban.

Sok márka beszélt már a teljes elektromos átállásra vonatkozó terveiről, a Jaguar-Land Rover azonban eddig még alapvetően hallgatott erről. Most megtört a jég, azaz itt vannak az első tervezett időpontok a témával kapcsolatban.

Először is fontos, hogy a villanyos átállás először a Jaguar esetében valósul meg, azaz a jelenlegi tervek szerint 2025-től már csak elektromos meghajtással lesznek majd elérhetők a márka modelljei. A Land Rover esetében is látható a törekvés, egészen pontosan nem kevesebb mint hat elektromos modell várható a gyártó palettájába az elkövetkező öt évben, az első már 2024-ben. Ez után hat évvel a terepes márka kínálatából is kiszorulnak a belsőégésű motorok, ezzel megvalósítva a teljes elektromos átállást.

Thierry Bollore, a JLR vezérigazgatója azt is elárulta, hogy a villanyosítást úgy tervezik megoldani, hogy ezzel a cégcsoport egyetlen gyáregységét se kelljen bezárni, azaz mindegyik üzemnek (melyből három is Nagy-Britannia területén található) meg lesz a feladata és a létjogosultsága a jövőben is.