A kilencvenes évek kisautói II.

Az autózás világának egyik legkülönlegesebb korszaka volt a 90-es évek. A nagyobb modellek mellett megnőtt a kereslet a városi kisautókra is, mely számtalan mai napig is jelentős modell megszületését eredményezte. Ilyen volt a Peugeot 206 is.

 

Személyesen nem vagyok oda a 206-os Peugeot-ért, mert a maga idejében elég silány, olcsó és az első éveiben kimagaslóan megbízhatatlan autó hírében állt. Ennek ellenére ideveszem az emlékezetes kicsik közé, mert korjelenséggel állunk szemben. A nagy feliratos Gucci-táska jelenségével, amikor semmi se számít, csak az, hogyan néz ki valami.

Hadd meséljek el egy sztorit. Jöttünk el valami itthoni sajtórendezvényről, s egy nem tudom már milyen újságnál dolgozó csaj megkérdezte, hogy ha a rendezvény után úgyis a Motor-Presse felé megyek Óbudára, el tudom-e vinni egy darabon. El hát – így én. Talán ha tíz perc volt az út, annyi alatt az ember semmiféle értelmes témába nem kezd. Ő kihasználta az alkalmat, elővett egy számára égető kérdést, ha már egyszer egy igazi autós firkásszal hozta össze a sors.

– Azt tervezem, hogy veszek egy autót, épp azon gondolkozom, mit.
– Ó, igen? És milyen típusokon töröd a fejed?
– Nagyon tetszik például a Peugeot 206-os…
(Az udvariasság szabályait felrúgva, a szavába vágva)
– Nehogy! Olvasd el a Népszabiban az ezekről az autókról rendre megjelenő peugeot-s kálváriákat, ez egy rettentő megbízhatatlan autó! Ráadásul a pedálok olyan helyen vannak benne, hogy a cipőd sarkától nem tudod rendesen kinyomni a kuplungod, gatya a váltója, kényelmetlen az ülése, a gépészetét annyira nem szigetelték el az utasterétől, hogy még a hűtőventilátor reléjének a kattanásait is hallod benne…
– Nem mondod, ez nem lehet igaz! Hiszen olyan szép…

Ezek után talán értitek: amikor a 206-ost bemutatták a sajtónak – Magyarországon volt a világpremierje, ami rettenetesen ritka -, aznap 600 megrendelés futott be rá. Úgy, hogy azt se tudta senki, van-e benne motor, el lehet-e fordítani a kormányát, az utasterébe vezették-e esetleg tévedésből a kipufogócsövét. Ott, akkor 600 ember rárepült helyből, csak a kinézetére.

Ma már teljesen természetesnek tűnik, ha ilyen történik, mert ma már a tömegek felszínes tulajdonságok szerint vesznek műszaki tárgyakat, hiszen úgysem értik, mi van bennük, de ha értenék is, úgyse tudnák ellenőrizni, hogy minőségi-e a beltartalom. De 1998-ban, a 206-os megjelenésekor még sokkal óvatosabbak voltak az emberek. Mindenkit megdöbbentett, ahogy ráraboltak. Na, ezt nevezem Gucci-jelenségnek – miszerint az a bármi, amit megveszek, nézzen úgy ki, hogy mindenkinek tetsszen, onnantól nem érdekel, mennyibe kerül és meddig tart.

Merthogy a 206-os mutatni, azt tudott. Nem csodálkoztam volna, ha megszavazzák a XX. század legszebb kisautójának. És a szépsége okán minden idők legjobban fogyó Peugeot-ja lett, bár ehhez az is kellett, hogy Kínában hosszú utóélet várjon rá Citroen-orral és Citroen-farral C4-esként, s hogy Iránban az IKCO mind a mai napig gyártsa.

Bár a 206-os nem volt se különösebben tágas – akkor már bőven megvolt a Fiat Punto -, se különösen modern – egy csomó régi motort és váltófajtát használtak benne -, se különösen igényes – nagyon olcsó műanyagokkal volt teli az utastere -, a külseje megvett mindenkit. Az elképesztően szép, harmonikus és arányos volt. Murat Günak, a török formatervező olyat alkotott, amire ma, közel negyed századdal a bemutatása után is kellemes ránézni, olyan bódét, ami még most sem tűnik porosnak vagy ódonnak.

Pedig a 206-os kis híján meg se született. Amikor ugyanis a Peugeot bemutatta a kicsi 106-ost és a Golf-méretű 306-ost, úgy gondolta, hogy a kettő között már nem lesz annyi vevő, hogy arra érdemes legyen egy teljesen, köztes modellt kifejleszteni, de ha valakinek mégis kéne ott valami, annak tovább gyártja az öregecske 205-öst. Aztán jött a döbbenet: a 106-os és a 306-os között egy fél lépcsőn szorongó, régi 205-ös olyan jól fogyott, hogy muszáj volt utódot találni neki.

Hozzáteszem, a kilencvenes évek végén a Peugeot-minőség a mélypontján volt, a márka pedig csak az ezredforduló után nyomult rá, hogy elvegye a kocsijai minőségét érő kritikák élét. Az elejétől kezdve teljesen új alapokra tett 206-os is akkor kezdett igazán élni, amikor megjelentek az alváltozatai – a béna, de nagy limuzin-motorral hajtott, kétliteres GTI, az ügyes, dögös, igazi méregzsák 206 RC, majd 2001-ben a világ első kis méretű, hidraulikusan nyíló-csukódó tetős kabriója, a 206 CC, amelyhez az ötletet a háború előtti 402 Eclipse adta. Aztán lett még kombi (206 SW) és a harmadik világ számára egy lépcsős hátú 206-os is – nem véletlen, hogy végül 8,4 milliót adtak el belőle.

Mire öregkorba lépett, sokkal jobb autó lett belőle. Javítottak a zajszigetelésén, a belső anyagok minőségén, kapott új motorokat, tipronicos automata váltót, oldallégzsákokat is, a finom rugózását pedig szerencsére nem rontották el közben. Igazából – ha távol tartod magad a koraiaktól, akár az is lehet a véleményed: nem is volt olyan rossz ez.

(Csikós Zsolt)