Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

2021-Jeep-Compass-EU-spec-6

Közelebb került az európai igényekhez a Jeep Compass

2020. június 10. | Hírek Jeep | Címkék: , , ,

A Jeep úgy frissítette fel a Compass modellt, hogy közben próbált a lehető legtöbb tekintetben megfelelni az európai igényeknek. Még a gyártást is áthozták Mexikóból Olaszországba.

A Jeep idén felfrissítette a Compass modellt, melyet a lehető legtöbb tekintetben igyekeztek az európai igényekhez igazítani. A megrendelők 5 új fényezés árnyalat közül válogathatnak, az infotainment rendszert pedig a gyártó által kínált legmodernebbre cserélték. Az igazi változás azonban nem látható helyen, a lemezek alatt keresendő.

Megújították ugyanis a motorpalettát is, melynek legfontosabb eleme az  130 és 150 lóerős kivitelben is kapható 1,3 literes benzines egység bevezetése. Ezzel az eddig elérhető koros 1,4 literes Multiair egységet cserélték le, az új egység pedig  gyakorlatilag azzal megegyező teljesítményt kínál 27 százalékkal tisztább üzem mellett.

Fontos változás még, hogy a 150 lóerős kivitel kérhető összkerékhajtás nélkül duplakuplungos automata váltóval is, így ez lett a Jeep kínálat első fronthajtású automata váltós modellje. Erre a húzásra a márka képviselői szerint azért volt szükség, mert az európai vásárlók döntő többsége ezt a konfigurációt keresi a piacon.

A hibrid paletta is fejlődött, most már 190 és 240 lóerős rendszerteljesítmény közül választhatnak a vásárlók. Az elektromosan megtehető hatótáv mindkét esetben 50 kilométer körül várható.

Ha már az európai igények szem előtt tartása volt a cél, akkor már a gyártást sem lehetett tovább Mexikóban hagyni. A Jeep a Compass-t mostantól az olaszországi üzemében állítja elő.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.