Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

mercedesbenzEclasskombi1

Bemutatták a Mercedes E-osztály új kombiját

2016. június 09. | Cikkek Mercedes-Benz | Címkék: , ,

Továbbra is nagyban utazik a Mercedes: az E-osztály kombija a kategória legnagyobbja – még annak ellenére is, hogy egyébként kicsit kisebb lett, mint az elődje.

Ahogy a fák nem nőnek az égig, úgy az egyes típusok folyamatos növekedésének is vége szakad egyszer. Erre jó példa a Mercedes-Benz E-oszályának kombija, amelyet a napokban mutatott be a gyártó. Kissé meglepően és a jelenlegi trendeknek ellentmondani látszó módon ugyanis 2016-os modellsorozat kisebb lett, mint az elődje. De a stuttgarti márka hagyományainak megfelelően a családi kombi továbbra is a kategória legnagyobbjának számít – ahogyan elődei is azok voltak a maguk idejében. Persze a méretcsökkenés nem éppen hatalmas mértékű: a csomagtér ledöntött ülésekkel 1920 literről 1850 literesre csökkent – viszont pusztán a csomagtartó mérete 30 literrel nagyobb lett. Az ellentmondás magyarázata jórészt az, hogy a hátsó ülések kicsivel magasabbra kerültek, ez ment a poggyásztér rovására, ugyanakkor a hátsó futóműnél alkalmazott helytakarékosabb megoldás és a hátsó ülések háttámlájának állítható dőlésszöge összességében 30 literrel nagyobb teret eredményezett. Ledöntött ülésekkel immár teljesen sima rakodófelületet kapnak az új E-osztály kombijának tulajdonosai, és a kisgyerekek számára kényszermegoldásként, rövidebb utazásokra rendelkezésre áll egy harmadik üléssor, amely a csomagtér padlójából hajtható fel (opciós).

Nem meglepő módon az E-osztály kombijának külseje a C-osztályos kistestvérére emlékeztet. A motorpaletta az E-osztály limuzinjából lehet ismerős, ugyanakkor némileg bővült a választék, hiszen a 184 lóerős E200 benzines fölé beszúrták ugyanannak az erőforrásnak egy izmosabb változatát is, amely E250 néven szerepel a kínálatban és 211 lőerős. A dízelpaletta a 194 lóerős E220d-vel bővült ki. Természetesen AMG változat is jön az E-osztály kombijából (képeinken fekete színben), amely az E400-as fölött helyezkedik el a palettán. A hivatalosan Mercedes AMG E 43 névre keresztelt brutális változat 401 lóerős, és mindössze 4,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h tempóra. Elismerésre méltó teljesítmény egy nagy családi kombitól…

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.