Szénszálas McLaren

Kitalálják miért éppen szénszürke a McLaren limitált kiadású újdonsága, a 675LT MSO Carbon Series? Persze, hogy azért, mert jórészt szénszálas anyagokból készült a karosszériája!

Mintegy 40 százalékkal több szénszálas anyagot használt fel a McLaren 675LT Carbon Series készítéséhez a gyártó, mint az alapverzió esetében. A mindössze 25 példányos, szuper-limitált szériás szuper-sportkocsi a cég szerint „jelentősen könnyebb” lett, mint a 675LT, de a súlycsökkenés pontos mértékét nem adták meg. Annyi biztos, hogy a 675 lóerős V8-as motorral szerelt álomautó 1 tizedmásodperccel jobb gyorsulási adattal dicsekedhet, mint az alapváltozat, vagyis 2,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h tempót. Nem csak a motor alsó burkolatát és a teljes front-maszkot cserélték szénszálas anyagúra a gyártó szakemberei, hanem még a tetőablakot és a hátsó lökhárítót is. Ezen kívül még néhány apróságot megváltoztattak a különleges szuper-sportkocsin. A legérdekesebb újdonság a McLaren három pályafigyelő kamerával kiegészített Track Telemetry csomagja, amelynek segítségével majdnem az F1-es csapatokhoz hasonló mélységű adatot nyerhet az autó viselkedéséről és saját vezetői képességeiről a 675LT MSo Carbon Series tulajdonosa.