50 darab készül a limitált kiadású Honda E-ből

A Honda egy exkluzív, egyedi fényezésű alternatívával kedveskedik a különleges elektromos autóra vágyó vásárlóknak. Nem lesz nehéz vele kitűnni a tömegből, hiszen mindössze 50 darab készül a nagyon egyszerűen csak „Limited Edition” névre keresztelt különleges kiadásból.

Már két éve piacon van a Honda E, a kompakt elektromos járgányok közönségkedvence. Várható volt, hogy ennyi idő után valamilyen módon a Honda megpróbálja újraéleszteni a hatalmas hype-ot, ami körülötte volt. Úgy gondolták, hogy erre a célra tökéletesen megfelelő lesz egy nem mindenki számára elérhető színkombináció bemutatása.

A színek pedig a következők: Premium Crystal Red, fekete. Ezek az árnyalatok nagyon tekintélyparancsoló kontrasztban vannak egymással, ami egy kicsit komolyabbá teszi ezt a bohókás négykerekűt. A tető, a hátsó és első „maszkpanelek”, a küszöb, a lökhárítók alsó része, illetve a felnik kaptak fekete fényezést. A beltéren semmi változás nem figyelhető meg, tehát a széria limitáltsága, sem a komfortra, sem a teljesítményre sincs hatással. Így az autó 152 lóerőre képes és a WLTP adatai szerint 201 kilométer a hatótávja.

A reklámkampány nagykövete a jelenleg regnáló F1-es bajnok Max Verstappen. A promóciós videó forgatási helyszíne Dozza volt, az olasz F1-es nagydíj előtt. Ezt nyilatkozta a címvédő az újdonságról: „A Honda E Limited Edition egyszerűen imádni való. A divatos külső, a praktikus kialakítás, valamint a mókás vezetési élmény teszi ezt az autót egy nagyszerű városi elektromos autóvá.”

Már rendelhető is a különlegesség, 38 120 font az ára, ami 1200 fonttal több, mint amit egy tömeggyártásban készülő változat esetében tapasztalhatunk.