Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

27a66228-2019-mazda-3-sedan-hatch-203

Itt az új Mazda 3 és szebb, mint valaha

2018. november 30. | Cikkek Mazda | Címkék: , ,

A Mazda végre bemutatta kompakt modelljük legújabb generációját, melyet nagyon várt már nem csak a szakmai közönség, hanem a vásárlók is.

A jó hír, hogy a Kai Concept-tanulmányautó gyönyörű formáját szinte változtatások nélkül ültették át a szériaváltozatba, a fejlett gyártástechnológia megengedi, hogy a KODO formavilág csodás íveit és domborításait immáron nagyüzemi szinten is elő lehessen állítani.

A kompakt kategória – amely jelentősen szenved az uniformizmustól – talán legszebb autóját hozták ki, ami mindenképpen üdvös, hiszen jellemzően ebben a szegmensben a dizájn- és formatervi bravúrok kimerülnek a mindenféle ál-légbeömlők és ízléstelen krómdíszlécek alkalmazásában. Az új hármas azonban komplex, igazán dinamikus és kellemes, egyedi formát kapott.

Azonban nem csak a forma, ami új, hiszen az eddig több, mint hatmillió példányban eladott hármas teljesen új padlólemezt kapott, ráadásul elérhető lesz azzal a Skyactiv X-motorcsaláddal, amely a forradalmi, gyertyavezérelt sűrítéses gyújtásrendszerrel van ellátva, magyarán egy kombinált Otto-Diesel motor (diesotto), mely egyszerre nyomatékos az alsó tartományokban, ugyanakkor erős és takarékos is. A fejlesztése hosszú évekig tartott de a próbák során már bebizonyította, hogy a belsőégésű motor ideje még messze nem járt le és van hová fejlődnie.

Így a motorcsaládot immáron a turbódízel Skyactiv D, a szívóbenzines Skyactiv G és a Skyactiv X alkotják. A típus a legerősebb – amerikai – piacon mutatkozik be először, méghozzá 2019 elején sportos ötajtós illetve nyúlánkabb, elegánsabb hatchback karosszériaváltozatban.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.