Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

JeepGrandCherokee2017-1

Bemutató: Jeep Grand Cherokee

Nem volt könnyű dolguk az immár a Fiat-Chrysler-csoport részeként működő Jeep dizájnereinek, amikor a Grand Cherokee soron következő frissítésén kezdtek dolgozni. Ez az autó ugyanis a nyolcvanas évek óta olyan emblematikus szereplője a méretes városi SUV-ok osztályának, hogy minden változtatás hatványozott kockázattal jár.

A Grand Cherokee ugyanis számos szempontból megelőzte a korát, lényegében ez a típus teremtette meg és tette olyan népszerűvé ezt a kategóriát – amely ma egyébként a legfontosabb járműosztály a gyártók számára az Egyesült Államokban. Csakhogy az idők változnak, a konkurens modellek pedig egyre szaporodnak…

Mindebből következik, hogy radikális változtatások helyett csupán apróbb finomításokat kellett végrehajtani az autón. Bár a módosítások elsőre nem túl szembeötlők, éppen elegendőnek tűnnek ahhoz, hogy divatosabbá és versenyképesebbé tegyék az autót. A legfeltűnőbb változás a 2017-es modellen a módosított alsó hűtőrács és az új ködfényszóró-pár, valamint a jellegzetes hűtőrácsa. Ezeknek köszönhetően egyszerre lett kissé agresszívabb, ugyanakkor még inkább prémium-hatású az autó frontkialakítása.

A Grand Cherokee a 2017-es modellévben megkapta a Cherokeeból és a Renegade-ből már ismert Trailhawk felszereltségi szintet. Ez nem csak még robusztusabb megjelenéssel ruházza fel a modellt (hetes osztású hűtőmaszkjával, matt színű motorház-matricájával és a dekorbetétekkel díszített tükrökkel és tetősínekkel), hanem egyben terepes képességeit is javítja például a különleges, kevlár-erősítésű gumiabroncsokkal. De a Trailhawk modellek még számos további offroad felszerelést is kaptak a hosszabb rugóutat biztosító Quadra-Lift légrugózástól a visszagurulásgátlóval kiegészített Selec-Speed sebességszabályozó rendszerig. Az alapkivitelhez tartozó fenékvédő lemezek mellé ehhez a változathoz rendelhetők Mopar Rock Rail küszöbvédő elemek is, amelyek szintén sokat dobnak az autó megjelenésén. A Trailhawk modellek utasterében egyedi fekete bőr / nyersbőr sportülések (piros öltésekkel), fekete ajtó és középkonzol-borítás, csiszolt zongoralakk dekorelemek, valamint sötétszürke festett alkatrészek határozzák meg a hangulatot. A vezetőt a kormánykeréken elhelyezett Trailhawk embléma emlékezteti minden helyzetben, hogy különleges kivitelű Jeepben ül. Szintén alapfelszerelés a 8,4 colos Uconnect érintőképernyő, amely frissített, terepre aktualizált menüpontok segítségével mutatja a kerékelfordulás mértékét és egyéb terepjáráshoz kapcsolódó járműfunkciókat, a hasmagasságtól az aktuális összkerékhajtási módozaton át a Selec-Terrain beállításáig.

A Summit felszereltségi szint a kifinomultságot hangsúlyozza. Ez  változat megújult orrkialakítással, módosított hűtőmaszkkal, LED-es ködfényszórókkal, valamint új, 20 colos, ötküllős, polírozott könnyűfém keréktárcsákkal lép színre. Az új beltér büszkesége a Nappa bőrrel burkolt műszerfal, középkonzol és ajtópanel; valamint a rámás Laguna bőrülések és a 19 hangszórós, 825W teljesítményű Harman Kardon surround audiorendszer. A 2017-es Grand Cherokee Summit modell technológiai és biztonsági alapfelszereltsége olyan tételeket tartalmaz, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a párhuzamos és merőleges parkolósegéd, vagy a vontatmányfigyelő kamera és az elektronikus, részlegesen önzáró differenciálművel kiegészített Quadra-Drive II 4×4 rendszer és a légrugózás.

Az SRT változat is agresszívebb lett az új modellévre. A fékek és a hűtőrendszer a légbeömlő alsó és felső résein keresztül jutnak extra levegőmennyiséghez, emellett módosult a ködfényszórók és a hűtőmaszk kivitele. Minden idők legjobb menetdinamikájú Jeepje 6,4 literes V8-as motorral vág neki a 2017-es modellévnek; a Fuel Saver technológiával készülő erőforrás 468 lóerőt és 624 Nm forgatónyomatékot ad le – így nem meglepő, hogy alig 5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra az autó. Felszereltsége olyan tételeket tartalmaz, mint a Nappa bőrrel és nyersbőrrel kárpitozott sportülések, a 20 colos könnyűfém keréktárcsák, a 8,4 colos Uconnect rendszer DAb digitális rádióval és navigációs rendszerrel, a Commandview motorosan nyitható panoráma napfénytető, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a párhuzamos és merőleges parkolósegéd, vagy a vontatmányfigyelő kamera.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.