Leáll az önvezető rendszerek fejlesztésével a Mercedes

A csillagos márka vezetősége jelentette be, hogy mostantól nem érdekeltek az önvezető rendszerek fejlesztési versenyében. A profitra koncentrálnak inkább a németek.

A Mercedes még az előző vezetőség idején állt az önvezető rendszerek fejlesztése mellé. Dieter Zetsche elképzelése az volt, hogy már a 2020-as évek elején megvalósulhat a teljesen magát vezető Mercedes koncepciója, az utódja,  Ola Källenius azonban teljesen másképp látja a dolgokat. Leáll a gyártó az autonóm járműfejlesztéssel, mivel szerintük a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem kifizetődő erre dollármilliókat elkölteni.

Ennek a döntésnek a része volt már az is, hogy év elején a Mercedes kihátrált a BMW-vel kötött együttműködésből, melynek célja pont az önvezető rendszerek és az autómegosztó szolgáltatások közös fejlesztése lett volna.

A Mercedes vezérigazgatója tehát kijelentette, hogy innentől nem fogják könyörtelenül hajkurászni az innovációkat, inkább a stabil profitra és pénzügyi alapokra koncentrálnak helyette. Ennek a legfőbb oka, hogy az elemzők szerint ebben a témában meg van kötve az európai cégek keze, hiszen itt nálunk jóval konzervatívabb szabályozások vannak életben, mint például Amerikában, ahol már közúti forgalomba is engedhetik a gyártók a sofőr nélküli modelljeiket.

Mindezek mellett a Mercedes abban sem lát lehetőséget, hogy autómegosztó szolgáltatássá váljon a márka, ahogy azt pár éve még rengeteg márka a jövő járműhasználatának nevezte meg. “Elkezdünk eltávolodni ezektől az elképzelésektől. Nem lehet pénzt csinálni például az autómegosztó szolgáltatásokból mikor a befektetőink a profitra és az eladásokra számítanak. Ez a kettő nem jön össze” – hangzott a vezérigazgató egyértelmű állásfoglalása.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem lehet önvezető Mercedes, csupán annak a rendszereit nem a német gyártó fejleszti ki, hanem jó eséllyel megvásárolja majd mástól, aki már tökélyre fejlesztette azt hosszú évek fejlesztése alatt.