Erős visszaesés után mászik vissza a hazai piac élére a Suzuki

A Suzukit kimondottan érzékenyen érintette az év eleji koronavírus járvány, gyakorlatilag pillanatok alatt veszítették el a piacvezető helyüket. A meccsnek azonban még nincs vége, olyan dinamikusan emelkednek a számok, hogy lehet ebből még első hely év végéig.

A koronavírus járvány szinte kivétel nélkül minden autógyártót érzékenyen érintett, ez alól pedig nem képez kivételt a Suzuki sem, aki a magyar piacon például pillanatok alatt veszítette el piacvezető helyét, amit azóta is a Toyota ural.

Azóta azonban a könnyítéseknek és a korlátozások eltörlésének köszönhetően ismét emelkedőben vannak az értékesítési számok, ráadásul nem is visszafogott lendülettel.

„A májusban értékesített 697 új Suzukihoz képest júniusban ez a szám már megduplázódott és azóta is növekszik. A hazánkban gyártott két sikertermék augusztusban vezette az eladásokat. Vitarából 755, míg SX4-SCROSS-ból 634 darab került forgalomba ebben a hónapban. Az éves értékesítés tekintetében a Vitara 3610 darabbal uralja a piacot, a SX4-SCROSS pedig a 4. helyen áll 2769 darabbal. A Suzuki két kisautója, a Swift és az Ignis is elnyerte a hazai vásárlók tetszését, előbbiből 744 darabot, utóbbiból 379 darabot értékesítettek az év során.”- hangzik a Magyar Suzuki Zrt. közleményében.

Ez egyben azt is jelenti, hogy csupán 0,38 százalékos különbség van már az első helyen álló Toyotához képest, így a Suzuki esetében reális a célkitűzés, hogy ismét a magyar újautó piac élén zárják le majd ezt az igencsak vérzivataros esztendőt. Persze, ebbe még beleszólhat egy újabb fertőzés fellendülés, de reméljük a legjobbakat….