Chrysler PT Cruiser (2000-2009) használt teszt

Hatalmas ötlet volt a Chryslertől újraálmodni az autózás hőskorát a retró formájú PT Cruiserrel. Bár ez az egyterűek közé sorolt modell közel sem olyan praktikus, mint szinte bármelyik riválisa, mégis figyelemre méltó választás lehet, elsősorban azért, mert a mai napig formabontó a típus, és viszonylag kedvező árért megbízható minőséget kapunk.

Sokan már a megjelenésekor, 2000-ben is imádták, sokan pedig mindmáig megbotránkoznak, ha meglátják – egy biztos: a Chrysler PT Cruiser senkit sem hagy hidegen.  Formavilága az 1930-as évek autóit idézi (a Chrysler konkrétan az Airflow nevű korabeli típusának sziluettjét rajzolta át), és annyira kilóg a többi korabeli egyterű modell közül, mint egy integető Mikulás a kerti törpék seregéből. A hasonlat talán nem is annyira távoli, mint gondolnánk, hiszen a PT Cruiser legalább annyira giccs, mint egy kerti törpe. Krómozott kilincsei, amelyek gombnyomásra nyílnak, hot-rodokat idéző felépítménye, hatalmas, négyküllős kormánykereke mind-mind csomagolástechnikai túlzás – összességében azonban ezek a részletek teszik igazán egyéniséggé az autót.

Milyen kényelmes?
A PT Cruiser az egyik legkevésbé praktikus egyterű, amit valaha volt alkalmunk kipróbálni. Csomagtartója igencsak tágas ugyan, de még véletlenül sem helyeztek el benne két pótülést, mint a legtöbb riválisa esetében. Sőt: a hátsó üléssor is csupán 60/40 arányban dönthető előre, de nem süllyed a padló szintjére, így nagyobb tárgyakat még akkor sem tudunk szállítani, ha a hátsó utasok helyét is kihasználjuk. Ugyanakkor öt személy számára meglehetősen kényelmes az utastér. A vezetőülés alappozíciója elég magas, a kormányoszlop csak fölfelé-lefelé állítható, de praktikus a székek lehajtható könyöklője. A PT Cruiser persze belülről is olyan dizájncenteres, mint kívülről: a műszerek fémhatású műanyag panelbe vannak besüllyesztve, az órákon szép nagy számok vannak. Az utas ülés előtt is a kasztni színére fújt fémberakás-imitáció díszeleg a légzsák takarólemezeként. A váltóbot is klasszikus kialakítású: hosszú fémrúd a tetején elefántcsont-utánzatú, golflabda méretű gombbal. A négyküllős kormánykerék hatalmas és vékony – nem éppen jó fogású, de illik a kocsi stílusához. Érdemes megjegyezni: a 2005-ös facelift utáni modellek belseje teljesen kaotikusra sikerült, hiszen az amerikai gyártó ezen a csupa-hajlat, csupa-ív típuson is a többi típusára akkor már jellemző, sarkos-éles formavilágot adaptálta. Az eredmény olyasmi lett, mintha a Kindertojásba téglalap alakú műanyag ajándéktartót csomagoltak volna.

Milyen vezetni?
Ha praktikus szempontok alapján a PT Cruiser sereghajtó a kategóriájában, akkor vezethetőség tekintetében az élmezőnybe kell helyeznünk. A kormányzás kifejezetten precíz, az autó kanyarstabilitása pedig sokkal jobb, mint gondolnánk egy ilyen magas felépítmény láttán. A trükk persze az, hogy meglehetően kemény, ezért aztán rázós futóművel készült a típus, ráadásul hátulra még egy különös megoldást, az úgynevezett Watts-féle stabilizátort is beépítették, amely nem más, mint egy roppant egyszerű mechanikus szerkezet, amely kiegyensúlyozza a karosszéria dőlését.

Mire figyeljünk vásárláskor?
A PT Cruiser nem túl sokféle motorral került a piacra: az amerikai modellek privilégiuma a 2,4 literes benzines, amelyből turbó változat is készült. Európában eleinte csak a kétliteres, Mitsubishi-féle 140 lóerős benzinessel volt kapható az autó, majd érkezett az 1,6 literes, 116 lovas benzines, a Mercedes-Benztől származó dízel gazdagította a választékot. Praktikus szempontokból mi az 1,6-os benzinest ajánljuk. Egyszerűen azért, mert még ez a leginkább szerelhető, mivel a csőrszerűen összeszűkülő orr-részben nem sok hely maradt a nagyobb motoroknak. A kétliteres benzines 140 lóerejével sem tűnik sokkal erősebbnek, mint a kisebbik változat, de jóval szomjasabb, és a vezérlés cseréje kisebb vagyonba kerül – ezzel szemben az 1,6-os láncos hajtása nem szervizigényes. A 2,2 literes CRD dízel zajos ugyan, de erős – bár nem túl takarékos, és 250 ezer kilométeres futásteljesítmény körül jellemző az adagoló meghibásodása, javítása, cseréje igencsak költséges mutatvány.
A PT Cruiser alapvetően megbízható autó, a vevőelégedettségi eredményei erős közepesek. A legtöbb probléma a futóművel van: a magyar útviszonyok nem kedveznek a sérülékeny konstrukciónak. A gömbfejek és a lengőkarok 30-40 ezer kilométerenként cserére szorulnak, áruk közepesen drága, emiatt még ne vessük el a típust. Vásárláskor figyeljünk azonban oda a kopogó hangokra az első traktus irányából, mert könnyen lehet, hogy nem a futómű kisebb részegységeinek problémáit jelzik, hanem a kormányműét, ami viszont százezer forintos nagyságrendű ráfordítást igényel. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a dízel változat esetében 7500 kilométerenként (tehát nem a szokásos 10 ezres intervallum szerint) kell kenőanyagot cserélni. Óvakodjunk az automataváltós változatoktól, 200 ezer kilométer fölött ezekkel már kezdődnek a bajok, és mindent aranyárban mérnek hozzájuk. De a hagyományos kézi váltó problémamentes szerkezet, ritka vele a gond. Az első szériás modellekre jellemzők voltak különböző elektronikai parajelenségek, de a 2002 utáni szériáknál már megoldották ezeket. Az általunk legjobbnak ítélt 1,6 literes benzinmotorral szerelt 2003 utáni modellek nagyon megbízhatók.