Szárnyal a hamis alkatrészek piaca

A Daimler szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogi vezetője hívta fel a figyelmet arra, hogy a koronavírus járvány alatt felélénkült online piac nagyon kedvezett a hamis termékek terjedésének is. Még a drogbiznisznél is nagyobb haszonról beszélt Florian Adt.

Bár az autóipar nagyban nyögi a koronavírus járvány és a félvezető-hiány következményeit, a hamis alkatrészek piaca erőteljes fellendülésben van. Erről beszélt Florian Adt, a Daimler szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogi vezetője a Carscoops magazinnak.

A Daimler igazgató elárulta ugyanis, hogy 2020-ban a pandémiás időszak fellendítette az online kereskedelmet, ami nagyon kedvező táptalajt szolgált a hamis (nem összekeverendő az utángyártottal) alkatrészek terjesztésének is. Ezt támasztják alá azok a számok is, miszerint a Daimler bejelentései alapján a tavalyi évben több mint 1,7 millió hamisított terméket foglaltak le a hatóságok globálisan, és a vállalat több mint 550 razziát támogatott vagy kezdeményezett az ügy érdekében.138 ezer esetben kellett eljárniuk az ügyben is, hogy a különböző online piacterekről lekerüljenek a nem gyári, ám annak beállított termékek.

A Daimler már korábban is hangsúlyozta, hogy a hamisítványokkal nem csak az a baj, hogy jelentős anyagi károkat okoznak a gyártóknak, hanem jelentősen gyengébb minőséget kínálnak óriási haszonkulccsal. Adt elmondása szerint nemes egyszerűséggel jobban keresnek rajtuk a bűnözők, mint a kábítószeren, míg a felhasználókat veszélybe sodorják a gyenge AMG felni utánzatokkal és fékekkel, amik gyakran az előírt terhelési értékek töredékét sem bírják ki, pedig legtöbbször erős autókra kerülnek, ahol pedig extrém igénybevételnek vannak kitéve.