Bemutatkozott az eddigi legerősebb Volkswagen Golf

A Volkswagen Golf nyolcadik generációja is megkapta a paletta tetején trónoló R kivitelt, mely nemes egyszerűséggel az eddigi legerősebb széria változat. Még drift mód is került bele, hogy teljes legyen a móka.

Ahogy azt már az előző generáció esetében is megszokhattuk, az új Volkswagen Golf-nál is az R kivitel képezi a paletta abszolút csúcsát, melyet most végre be is mutattak a gyáriak. Van turpisság bőven, de mégsem vitték el bazári irányba az autó külsejét a gyáriak.

Nincsenek hókotró jellegű lökhárító toldatok, sem pedig méretes motorháztető beömlők, sőt még a hátsó szárny sem csúfolható vasalódeszkának, az összkép azonban mégis kellően agresszív. Természetesen erről az alap kivitelnél morcosabb lökhárítók és a küszöbök gondoskodnak, az ültetett futómű és a hátsó lökhárító diffúzor elemei, illetve az Akrapovic kipufogók végződései pedig végképp sportautós megjelenést biztosítanak a Golf R-nek.

A belső térben a Nappa bőrrel bevont sportülések, a kék díszcsíkok és a karbonszálas betétek teszik egyértelművé, hogy az átlagnál erősebb autóval van dolgunk, de ennél több átalakulást így sem találhatunk. Ez mondjuk érthető is, hiszen már alap kivitelben is elég komplex és modern a nyolcadik Golf generáció belső elrendezése.

A Golf R lényege viszont természetesen elől, a motortérben keresendő. Itt találhatjuk ugyanis meg azt a benzines kétliteres turbós négyhengeres egységet, melynek 325 lóerős teljesítménye biztosítja az eddigi legerősebb szériagyártású Golf címet az újdonság számára. Az erőátvitelről Európában a hétsebességes duplakuplungos automata váltó gondoskodik. Ezzel, na meg az összkerék meghajtással pontosan 4,7 másodperc alatt éri el a kocsi a 100 kilométeres óránkénti sebességet, a gyorsulásnak pedig az elektronikus szabályozás vet véget 250 km/órás tempónál.

Vannak üzemmódok is szép számmal, egészen pontosan hat darab. Névszerint a Comfort, a Sport, a Race, az Egyedi, illetve két eddig még nem használt, a Special és a Drift. A legutóbbi nem tartogat kérdéseket, ez az ESP szabályozásával segít abban, hogy minél könnyebben ki tudjon törni kanyarokban az autó hátulja, a Special viszont nem olyan egyértelmű első nekifutásra. Ez lényegében a gyáriak Nordschleife versenypályára szánt beállítása, mely a Race üzemmódnál lágyabb rugózást de mégis kemény beállításokat tartalmaz, pont úgy, ahogy azt a Zöld Pokol dimbes-dombos aszfaltcsíkja megkívánja.

Az értékesítés jövő év folyamán kezdődik meg, egyelőre nem árultak el semmit az árazásról a gyáriak.