Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

renault_safrane_10

Renault Safrane (1993-2000) használt teszt

A Renault egykori büszkesége közel sem tökéletes autó, mégis megfontolható választás lehet, hiszen ár/érték arányt vizsgálva nehezen találunk nála jobb hasonló korú és kategóriájú autót a használt piacon.

A Safrane a Renault 25-ös örökségét vette át: ennek kellett bebizonyítania, hogy a francia gyártóknak is van helyük a nagyautók piacán. Ez azonban legfeljebb Franciaországban sikerült, máshol nem sok babér termett nekik az erős német konkurencia mellett. Az 1993-ban piacra dobott Safrane volt az első, szériában légzsákkal kínált Renault-modell, amely később az ABS-t is megkapta – ezeken kívül nem sok más forradalmi újdonságot vonultatott fel. Legfeljebb annyival tért még el főbb riválisaitól, hogy nem négy, hanem ötajtós karosszériával készült, amit a vásárlók nem igazán díjaztak, holott éppen ez a ferdehátú megoldás tette igazán praktikus autóvá. 1996 végén némi ráncfelvarráson esett át a sorozat, de a kissé divatosabb első maszkon és hátsó lámpatesteken kívül nem sok mindent változtattak rajta.

Milyen kényelmes?

A Safrane az egyik legnagyobb autó, amit a legolcsóbb árkategóriában csak találhatunk a használt piacon. Elől-hátul rengeteg a hely, fejedelmi kényelemben utazhatunk benne. A csomagtartó végképp óriási, ráadásul még könnyen is pakolható, és a hátsó ülések ledöntésével ipari méretűre bővíthető. Akár még alhatunk is benne. (Tapasztalat.) A vezető ülése magas termetűek számára nem engedhető elég mélyre, a kormányoszlop pedig csak fölfelé-lefelé állítható, így nem mindenki találhatja meg az ideális vezetőpozíciót. Az ülések fotelt formáznak, és nem csak kényelmesnek látszanak, hanem valóban azok is. Oldaltámasztása azonban gyakorlatilag nincs a vezetőülésnek. Felszereltség terén nem panaszkodhatunk: szinte minden példányban van digitálisan vezérelt klíma, kormányoszlopról működtethető rádió, fedélzeti komputer, tempomat, szemüvegtartó – minden, amivel a francia autóipar 1993-ban rendelkezett.

Mai füllel hallgatva a Safrane talán nem a legcsendesebb autó, de a maga korában azok közé tartozott. A műszerfal egy hatalmas, alaktalan műanyagtömb, tele hajlatokkal és benyúlik egészen a szintén kissé fura középkonzol fölé. A rádiót és alatta egy kis rekeszt külön fedéllel lehet eltüntetni az avatatlan szemek elől – ami szintén praktikus apróság. A középső könyöklő is óriási pakolóteret rejt.

Milyen vezetni?

Az alap 2,2 literes benzinmotort felejtsük el! Nyomatékszegény, ugyanakkor rengeteget fogyaszt. A háromliteres benzines szintén brutálisan sok üzemanyagot igényel, de legalább fürgén mozgatja a több mint másfél tonnás karosszériát. A jobb motorok a ráncfelvarrás után lettek elérhetők a Safrane-hoz: ekkor jött ki a 2,5 literes benzines, amely az előzőknél már sokkal jobb választás, de a hosszú váltóáttételek miatt ezzel sem érezhetjük magunkat rakétában. Lehetett kapni a Safrane-hoz 2,5 literes dízelt is, de ez nagyon ritka. A kétliteres benzines előnye a kisebb biztosítási tarifa, de ne reméljük, hogy sokkal takarékosabb ezzel a kocsi, mint a 2,5-össel, ugyanakkor ehhez a legkönnyebb bármilyen alkatrészt találni, és finom, csendes járású is. A 11 literes városi fogyasztás pedig érthető egy ekkora, 20 éves autó esetén.

Mire figyeljünk vásárláskor?

A Safrane gyenge pontjaiból akad elég: a háromliteres motorral sok a baj, az automataváltóval még több. A kétliteres és a 2,5-ös benzines alapvetően megbízható, tartós konstrukció, inkább ezeket ajánljuk. Az első futómű nem bírja sokáig a magyar utakat, a stabilizátor rudak 20 ezer kilométerenként cserére szorulnak. Elektromos gondoktól sem mentes a Safrane, de ezek a modellfrissítés utáni (tehát az 1997-esnél fiatalabb) modellek esetében már közel sem annyira jellemzők, mint az első három évjárat esetén. Gyártási periódusának végéhez közeledve a Renault nagyautója kifejezetten megbízható autóvá vált, ne zárjuk ki a választható típusok köréből!

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.