Alapvetően más elvek alapján, de új esélyt kap a Genfi Autószalon

A Genfi Autószalon volt az idei koronavírus járvány első áldozata. Nem csak hogy elhalasztásra került, hanem bizony tönkre is ment a szervező cég benne. Most egy újabb esélyt kaphat a rendezvény, igaz teljesen új elvek és konstrukció mentén.

Az idén év elején kialakult világjárvány szinte minden rendezvényt elsöpört a világ felszínéről sajnos autós viszonylatban is. Egészen konkrétan a Genfi Autószalon volt az első ilyen, amit az utolsó pillanatban kellett lefújnia a szervezőknek. Ez egyben azt is jelenti, hogy esély sem volt kárenyhítésre vagy hasonlókra, így pár nap alatt azzal szembesült a jogokat jegyző alapítvány, hogy mintegy 10 millió eurós veszteséget kell elkönyvelniük.

A svájci Genf kanton önkormányzata ugyan felajánlott egy hitelt, mely pillanatnyi megoldást jelentett volna, csak hogy ezt az alapítvány nem fogadta el, mert szerintük tarthatatlanok voltak a kritériumok, amik a szerződésben le voltak írva. Ennek eredményeképpen már a jövő évi szalont is lemondták a szervezők, hiszen ekkora anyagi hátránnyal elképzelhetetlen összehozni egy ilyen nívós rendezvényt.

Most viszont a helyszínt szolgáltató Palexpo vette a kezébe az irányítást és meghirdették, hogy jövőre mégis lesz szalon, csak más rendszerrel, mint eddig. Először is a gyártóknak kiállítói csomagokat kínálnak, melyek közül a legolcsóbb 140 ezer euróba, a legdrágább pedig 700 ezer euróba kerül. Az előbbivel egyetlen autót lehet csak majd kiállítani és 10 embert lehet delegálni, míg az utóbbi esetében már négy autót is be lehet mutatni illetve 100 fős stábbal is lehet érkezni. A másik változás, hogy a tervek szerint a szalon csak és kizárólag a média számára lesz látogatható és csupán három napon keresztül.

A Genfi Autószalon tehát megváltozik, ha egyáltalán meg lesz tartva ilyen formában is (egyelőre nem igazán mutattak érdeklődést a gyártók a drága és korlátozott csomagokra), ráadásul a neve sem biztos, hogy ez lesz, hiszen azt még továbbra is a csődbe ment alapítvány jegyzi nem pedig a Palexpo.