Mégsem lesz megtartva a New York-i Autószalon

Bár úgy tűnt, hogy most augusztusban végre megrendezhetik végre a New York-i Autószalont, a tervezők az utolsó pillanatban mégis lemondták a rendezvényt. A koronavírus járvány újabb hulláma akasztotta meg immár egymás után negyedszer is Amerika egyik legnagyobb autóipari kiállítását.

Pár hónappal ezelőtt a nagy autóipari rendezvények szervezői ismét munkához láttak, hogy a pandémia előtti időkhöz hasonlóan ismét legyenek kiállítások. Akkor úgy tűnt, hogy a szakma fellélegezhet és szépen lassan megkezdődhet a nyitás. Ebben a hitben éltek a New York-i Autószalon szervezői is, amikor három halasztás után bejelentették, hogy augusztusban végre megint várja a látogatókat Amerika egyik legkomolyabb kiállítása.

Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy elkiabálták a dolgokat, a rendezvényt ugyanis az utolsó utáni pillanatban mégis le kellett mondani. Miért? Mert ismét növekedik a fertőzöttek száma, ráadásul most már a veszélyesebbnek kikiáltott Delta variáns terjed az államok területén is.

Most augusztusban tehát nem lesz szalon. Mikor lesz megtartva? Most már a szervezők belefáradtak a találgatásokba, így nyitva hagyták a kérdést. Talán jövő áprilisban a mostani feltételezések szerint. Aztán ember tervez, Isten pedig végez!