Skócia már kamatmentes hitelekkel segíti az elektromos autó vásárlást

Skóciába a döntéshozók szeretnének minél hamarabb átállni a villanyos közlekedésre, de tudják, hogy ezt nem lehet lenyomni így az emberek torkán állami segítség nélkül.

Skócia az egyik villanyosítást leginkább sürgető ország Európában, azt azonban ott is tudják a vezető pozícióban lévő döntéshozók, hogy csak úgy állami segítségek nélkül nem lesz változás egyik napról a másikra.

Az elektromos technológia ugyanis most még drága és egy átlagos család nem igazán engedheti meg magának arrafelé sem, hogy egy ekkora beruházást eszközöljön csak hogy pöfögtetés helyett villanyos autóval járjon. Persze adókedvezmények és más előnyök ott is vannak az elektromos autókra, ám most egy másik program is elindult, ami előre lendítheti a váltást.

A helyi bankok az államon keresztül ugyanis kamatmentes kölcsönt adnak mostantól villanyautó vásárlásra akár 35 ezer font, azaz több mint 13 millió forint értékig. Aki tehát él ezzel a lehetőséggel, annak egy fillérjébe sem kerül majd a hitel ráadásul hat év alatt kell csak visszafizetni apránként az összeget.

Ami ennél is fontosabb, hogy nem csak új, hanem használt elektromos autókra is igénybe vehető ott a támogatás, így gyakorlatilag akár a szóban forgott összeg fele is elég lehet a család új, emissziómentes autójára, ami persze még alacsonyabb havi törlesztést tesz lehetővé.

A skót kormány ezzel a villanyos átállás felgyorsulására számít, ami miatt meg is kezdték az ehhez elengedhetetlen infrastruktúra kiépítését is.