Új crossover érkezik a Hyundai palettájába

Egyelőre csak egy nevet villantottak a gyáriak, de azt azért már tudni lehet, hogy egy belépő szintű SUV modell kerül fel nemsokára a palettára.

Szépen csendben fejlesztette ki a Hyundai azt az új crossover modellt, melynek most jelentették be az elnevezését. Információkat egyelőre nem közöltek a gyáriak, ám az már korábban kiderült gyári szivárogtatásokból, hogy az újdonság a B-szegmens képviselője lesz, azaz egy újabb kis városi terepessel van dolgunk.

A Bayon tehát egyben az a modell is lesz, mely kapcsán még 2018-ban beszélt a gyártó. Akkor annyit árultak el, hogy 2020 év végén érkezik majd a Kona alá pozícionált belépő szintű crossover, mellyel egyben lezártnak tekintik majd a szóban forgó palettájukat Európában. Tehát a Bayon lesz jó ideig a gyártó legkisebb, míg a Tucson felett álló Santa Fe a legnagyobb SUV modellje.

A Bayon várhatóan jövő év elején ünnepli majd a premierjét, a forgalmazás pedig az év második felében kezdődik el.