Óriás luxuskabrió készült az S-osztályból

Bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály nyitott tetős változata, az öt méternél is hosszabb kabrió fényszóróit Swarovski kristályok díszítik.

A márka eddigi legnagyobb kabriója a Mercedes-Benz S-osztály nyitott tetős változata, amely a kupé műszaki alapjára épül, de a karosszériaelemeknek csak a 60 százaléka közös a zárt tetős modellel. Az S-osztály Cabriolet méretei valóban figyelemreméltók, hiszen az elegáns vonalvezetésű karosszéria 5,03 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,42 méter magas. A kupéhoz hasonlóan a kabriónak is Swarovski kristályokkal díszítették a fényszóróját.

A tervezők hagyományos vászontetőt készítettek az autóhoz, amely négyféle színben, feketében, kékben, bordóban és bézsben rendelhető. A mozgatása 20 másodpercet vesz igénybe, és akár menet közben, 60 km/órás sebességig is végezgető. A szélvédő tetejéből kihajtható légterelőnek köszönhetően huzatmentes a négyszemélyes belső tér, hideg időben a nyakfűtés tehet jó szolgálatot.

Egyelőre kétféle motorral szerelik a nyitott tetős S-osztályt. Az S 500-ban a 4,7 literes, dupla turbós V8-as 455 lóerős és 700 Nm a legnagyobb nyomatéka, míg az S 63 AMG 5,5 literes, dupla turbós V8-asa már 585 lóerős és 900 Nm a maximális nyomatéka. Az utóbbi modell összkerékhajtással is kérhető, így mindössze 3,9 másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra, ami igazán figyelemreméltó teljesítmény egy négyüléses luxuskabriótól.