Éppen egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy elkészült az egymilliomodik példány a Mazda legendás nyitott tetős sportkocsijából, a már a negyedik generációjánál járó MX-5 ezzel tartja a legnagyobb darabszámban készült roadster rekordját.
Éppen egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy elkészült az egymilliomodik példány a Mazda legendás nyitott tetős sportkocsijából, a már a negyedik generációjánál járó MX-5 ezzel tartja a legnagyobb darabszámban készült roadster rekordját.
Brit sajtóértesülések szerint visszatérhet az F1-be az egykori legendás csapat, a Brabham – méghozzá a Force India istálló felvásárlásával.
Újra gyártani fogják a Jaguar legendás versenyautóját, a D-Type-ot. Pontosabban az arra épülő Lister-változatot. A méregdrága különlegességből tíz példány készül majd.
Alapos kezelésnek vetette alá a Porsche szuper-SUV-ját a TechArt. A végeredmény egy brutálisan erős szörnyeteg – amely szörnyetegnek is tűnik.
Hiába divat a „downsizing” már a szuper-sportkocsigyártóknál is, a Ferrari nem áll be a sorba és nem csökkenti a motorok hengerszámát. A turbó jöhet és a hibrid hajtás is – de nem a takarékosság a cél.
Nehezen érthető, hogy miért éppen egy karbon-kiegészítőkkel teliaggatott különleges kiadással ünnepli a Corvette 65. születésnapját a Chevrolet – de legalább jól néz ki.
Egyszerre hű az új arculathoz és hoz némi új szellemiséget a Jeep dizájnvilágába az a tanulmányautó, amelyet a sanghaji autószalonon mutatott be a Fiat/Chrysler csoporthoz tartozó márka.
Nem csak a vásárlók körében számít a világ legnépszerűbb sportkocsijának a Ford Mustang mostani generációja (ahogyan arról tegnapi hírünkben beszámoltunk), hanem a tuningcégek kedvence is. Összeszedtünk egy szép nagy csokorra valót a legszebb/legérdekesebb változatokból. Íme!
Az IHS Markit nevű piackutató szerint a Ford Mustang a világ legnépszerűbb sportkocsija.
A nagyobb testvér, a Kodiaq formavilágát követi a Skoda hamarosan érkező kisebb SUV-ja, a Yetit váltó Karoq.