Magától elkerüli a veszélyt az új XC60-as

A genfi autószalonon mutatkozik be az új Volvo XC60-as, amely egy új biztonsági funkciót is felvonultat.

A genfi autószalonon rántja le a leplet az új XC60-asról a Volvo. A március 7-re időzített hivatalos bemutató előtt még csak két sejtelmes képet adott közre a gyártó a népszerű SUV új verziójáról, amelyekről természetesen még nem látszik pontosan az autó. Ugyanakkor bejelentették azt is, hogy az új, 2017-es modell egy egészen új biztonsági funkcióval is rendelkezik majd: a baleset-megelőző kormányzással. Ennek lényege, hogy az autó veszélyhelyzetben szükség esetén a vezető közbeavatkozása nélkül is megteszi a megfelelő kormánymozdulatokat az ütközés elkerülése érdekében. (Mármint akkor, ha a vészfékezési asszisztens segítsége önmagában ehhez nem lenne elegendő.) Az önvezérlő autók fejlesztésének egyik elemét képző reaktív kormányzás első alkalommal mutatkozik be egy sorozatgyártású autón.