Gyermekek lelhetik örömüket a Hyundai legújabb elektromos járgányában

A Hyundai legújabb elektromos autója egyben a legfurcsább és a legkisebb is a kínálatban. Bizony, ez egy kimondottan gyerekeknek szánt villanyautó, mely a márka jövőjét beharangozó 45 Concept pontos kicsinyített mása.

Ha valamit, akkor azt nem lehet mondani, hogy a mai gyerekek nincsenek ellátva kellő mennyiségű járgánnyal. Míg régen a lábbal hajtós Moszkvics volt a lurkók álma, ma már Audik, BMW-k, Rolls Royce-ok és Aston Martin modellek is jelen vannak a piacon, sőt, akár koncepció autóba is beleültethetjük a csemeténket, ha éppen arra vágyik.

Bizony, a Hyundai ezt is lehetővé teszi a most bemutatott elektromos járművével, mely egy gyerekeknek szánt 45 Concept. A gyáriak figyeltek arra, hogy a kis játékautó még részletek szintjén is hű maradjon az igazihoz (értelemszerűen a tetőt leszámítva), így például a LED-es fényszórók is ugyan azt a mintát rajzolják ki, mint a tanulmányautó. Még a fenntarthatóság eszméjét is átültették a kicsinyített változatba, ami nem csak az elektromos hajtában érhető tetten, hanem bizony abban is, hogy a karosszéria nem fémből, hanem újrahasznosított falemezekből lett kialakítva.

És ha már a hajtásról esett szó, akkor illik megemlíteni, hogy két DC elektromotor felel az előrehaladásért, a maximális sebesség pedig 7 km/óra. Persze, ez nem nevezhető halálos iramnak, de ugyebár nem is szeretnénk, ha a jövőben traffipaxokat kéne telepíteni a játszóterekre, ugye?

Arról még nem árult el semmit a gyártó, hogy egy feltöltéssel mennyit bír elmenni a lurkók tanulmányautója, csupán humorosan fűzték hozzá a dologhoz, hogy “szerintünk a vezető örömteli kacagása képes megnövelni a hatótávolságot, azaz a kocsit elláttuk Adaptív Érzelmi Irányító technológával is”.