Afeela márkanév alatt dob majd piacra közösen autókat a Sony és a Honda

A Honda és a Sony együttműködése nem mostanság kezdődött, viszont most értünk el oda, hogy ebből a kapcsolatból kezd körvonalazódni egy új márka. Ez az Afeela, melynek első modellje már 2026-ban megérkezhet a kereskedésekbe.

Manapság az autóiparra is kimondható, hogy összefogások nélkül nem igazán tud senki érvényesülni. És az összefogás nem csak arra értendő, hogy összedolgoznak, vagy éppen egyesülnek nagy autóipari márkák, hanem arra is, hogy egyre több tech céget vonnak be a fejlesztési folyamatokba. Érthető, hiszen minden eddiginél gyorsabb a techipar fejlődése, azaz lassan ott tartunk, hogy ha ma valamit bemutatnak, az holnap már elavulttá válik.

Ezért is fontos a Honda és a Sony összefogása, hiszen a két fél tökéletesen kiegészíti egymást. A Honda az autózást képviseli, míg a Sony a technológiák fejlesztésében és kezelésében jár élen.

Na de, mennyire komolyak a tervek? Annyira, hogy most hivatalosan is bejelentették az Afeela márka létrejöttét, melynek égisze alatt komoly technológiai értékeket képviselő autók piacra dobása várható a jövőben.

Hogy tényleg folyik a fejlesztés, arra a legjobb bizonyíték, hogy az idei CES keretein belül már meg is mutattak egy tanulmányt, mely egy elektromos autó, két villanymotorral, nagyjából 500 kilométeres elektromos hatótávval és 3-as szintű önvezetési tudással.

Belül természetesen képernyők hada veszi körül a felhasználót, a műszerfal jobb oldala pedig az utas számára tartogat lehetőségeket, akár szórakozás terén is. A Sony ugyanis tervezi, hogy a Teslához hasonlóan elhozza a játékok világát is az autóba, csak éppen itt nem a Steam, hanem az Epic Games szolgáltatja majd a gamelés alapját.

A digitális lehetőségek tárházát több helyről is lehet irányítani, az egyik ilyen maga a kormány. A tanulmányban egy levágott tetejű megoldást láthatunk, de kérdéses, hogy ez majd a széria változatban is megmarad-e. A Tesla is szerette volna ezt a megoldást anno átverni a jogszabályokon, de nekik sem jött ez teljesen össze.

A lényeg, hogy a jelenlegi tervek szerint már 2026-ban, azaz három év múlva lehet vásárolni autót Afeela márkanév alatt, majd megkezdődik a paletta és az értékesítési hálózat kiterjesztése is. Kezdetben ugyanis csak Amerikában lesz jelen a márka egyetlen modellel.