A vírushelyzet megszűnése után is engedélyezi az otthoni munkát a Seat

A koronavírus helyzet sok cégnél mutatott rá arra, hogy működőképes lehet az otthoni munka azokban a feladatkörökben, amik interneten keresztül elláthatók. Ezért is van, hogy a Seat a vírushelyzet után sem ragaszkodik mindenképpen a személyes jelenléthez, ha ez otthonról is megoldható.

Az év első felében a járvány következtében sok cég vezette be a “home office” azaz az otthonról elvégzett munka rendszerét. Persze, ez fizikai és tényleges kapcsolatot igénylő munkáknál elképzelhetetlen, de adminisztratív és internetes feladatoknál gyakorlatilag nem voltoztat semmin, hogy hol ül le a gép elé az ember. Bizonyos cégek ráadásul ennek okán jöttek rá arra is, hogy a megoldás nem csak veszély esetén lehet munkaképes, hanem bizony akkor is, ha visszatér minden a régi kerékvágásba.

A Mercedes már korábban bejelentette, hogy jövőre sem kötelezi bizonyos dolgozókat arra, hogy mindenképpen jelenjenek meg az irodában, ha otthoni környezetben is képes maradéktalanul ellátni a munkáját. Most viszont a Seat is bejelentette a “Smart Work” programot, azaz a jövőben a vírustól teljesen függetlenül lehet majd otthonról melózni.

Persze ehhez előre regisztráció és engedély szükséges majd, de aki jelentkezik a programra, akár két napot is otthon tölthet egy héten ráadásul teljesen önállóan oszthatja be a műszakokat magának reggel 6 és este 8 óra között.

A Smart Work programra a Seat közleménye szerint eddig már több mint 1000 munkavállaló jelentkezett abból az 5554-ből, akiket érint a lehetőség, azaz a gyáriak szerint nem feltétlenül szükséges a fizikai jelenlétük az irodában.