Kevesebb átfedéssel dolgozik majd a jövőben a Seat és a Cupra

A Volkswagen csoport jóval többet vár a Cupra márkától, mint hogy csak egyszerűen a Seat sportos megfelelője legyen. A későbbiekben ezért gyakorlatilag teljesen szétválik majd a két márka termékpalettája.

A most már különálló márkaként működő Cupra alapvetően a Seat paletta sportosításával foglalkozik. A jövőben azonban ez alapvetően megváltozik majd, a Volkswagen csoport döntéshozói ugyanis a legújabb beszámolók szerint még távolabb vinnék egymástól a két márkát.

Az elképzelések szerint a jövőben a Cupra a prémium szegmens felé mozdul el, míg a Seat megmarad a konszern “elérhető árú” márkájának. Ezt a szétválasztást pedig közös palettával nem lehet sikeresen megtenni Richard Harrison, a Seat és a Cupra angol ügyvezető igazgatója szerint.

“Az elkülönítés segít majd meghatározni, hogy mi is az a Cupra. A márkáink folyamatosan fejlődnek, a Cupra pedig egy kimondottan fiatal márka. Persze, eltart egy ideig míg rátalálunk a saját utunkra, de nagyon bíztatók már most azok a jelek, amik a márkánk kivált az emberekből”- mondta Harrison az Autocar magazinnak.

A különválást természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy innentől kezdve alkatrész átfedések sem lesznek, hanem inkább olyan viszonylatban érdemes gondolkodni, mint ahogyan az az Audi és a Volkswagen esetében történik. Ott van a Golf és az A3 lényegében közös alapokon, ám alapvetően más karakterisztikával és megjelenéssel.

Harrison azt is elárulta, hogy míg a Cupra felfelé lépdel a piacon, a Seat márka igyekszik megszólítani azokat a vásárlókat is, akik nem feltétlen gondolkodnak új autóban. Ezért is jött létre a MO almárka, mely elektromos rollerekkel, robogókkal és más kimondottan városi megoldásokkal érvényesül a piacon.