Továbbra is marad a hatósági áras üzemanyag

Orbán Viktor egy Facebook bejegyzésben jelentette be, hogy továbbra is kedvezményes, hatósági áron tankolhatnak a személyautósok a hazai benzinkutakon. Mutatjuk, hogy meddig marad meg az árstop!

Mint ahogyan köztudott, a globális gazdasági és politikai helyzet miatt már egy ideje kilőtt a benzin és a gázolaj ára. Nem csak Magyarországon, hanem a világ minden táján érezhető a brutális növekedés. Ezért is örülhettek a hazai autósok, amikor pár hónappal ezelőtt a kormány bejelentette, hogy befagyasztja a 95-ös benzin és a normál gázolaj árát egységes 480 forintos literenkénti értéken.

Most az is kiderült, hogy az eddigi híresztelésekkel ellentétben továbbra is marad a hatósági árazás a kutakon. Erről Orbán Viktor számolt be egy facebook bejegyzésben. Első körben július 1-ig tolták ki a különleges intézkedést, az esetleges további hosszabbításról később tárgyalnak az illetékesek.

Ezzel ugyan fellélegezhetnek a személygépkocsival közlekedők, hiszen most, ha nem lenne árstop, akkor valamivel több mint 600 forintot kéne fizetniük literenként a világpiac alakulása szerint, ám a tehergépjárművekre továbbra is a jóval drágább, nagykereskedelmi ár vonatkozik.