Először 2017-ben beszélt Elon Musk a Tesla elektromos kamion tervekről, azóta pedig hébe-hóba bukkannak fel információk az amerikai teherszállítóról. Egy gyári informátor szerint már nem kell sokat várni a gyártás kezdetére.
2021. július hónap bejegyzései
Ismét lesz Skyline Amerikában, legalábbis erre enged következtetni, hogy hivatalosan is levédetnék az elnevezést. A csavar a sztoriban viszont, hogy nem a Nissan teszi ezt meg, hanem a Ford.
Bár eddig is lehetett hallani olyan információkat, hogy elektromosra vált az Aston Martin is, most viszont már konkrét tervekkel rukkoltak elő az angolok. A DB11 és a Vantage utódja már biztos, hogy villanyos lesz.
A Lamborghini az Urus piacra dobásával lényegében megütötte a főnyereményt. Még sosem adtak el ilyen gyorsan 15 ezer autót, mint amivel az olasz SUV büszkélkedhet.
Hihetetlen balesetet sikerült lefilmeznie egy autósnak Amerikában. Egy járgány nemes egyszerűséggel felhajtott a töltés oldalára, majd szabályos repülést mutatott be mielőtt a földbe csapódott.
Az utóbbi évek legnagyobb Kia dobása volt a Stinger bemutatása, mely alapvetően új célközönséget szólított meg a koreai gyártó számára. A kirobbanó siker azonban elmaradt, ami miatt most úgy néz ki, hogy jövőre távozik is a modell a kínálatból.
Négy évnyi kényszerpihenő után úgy néz ki, hogy jövőre visszatér a Paris Motor Show, természetesen teljesen megváltozott formában és elnevezéssel.
Németországban egyre gyakoribb a látvány, hogy alaposan módosított hátsó kidolgozással rendelkező Fiat 500-asok szaladgálnak az utakon. Na de mik ezek és mire jók? Íme a válasz!
Bár sokaknak csak zöldséges-Merci néven égett bele a tudatába, a Mercedes W123 ma már a klasszikus modellekkel foglalkozó fanatikusok egyik kedvelt típusa. Most egy olyan példányt kínálnak eladásra, amiből tényleg nem szaladgál sok az utakon.
Az tiszta mindenkinek, hogy egy Bugatti Chiron birtoklása nem olyan dolog, ami egy átlag embernek valaha is megadatik. Na de mi van a limitált példányszámban készülő Chiron Pur Sport online konfigurátorával? Oda sem engednek be bárkit, az ugyanis rejtve van a hétköznapi nézelődők elől.