Komolyan veszi a Hyundai a robotlábú járművek fejlesztését

Először tavaly mutatott be egy robotlábakon guruló jármű koncepciót a Hyundai, most pedig külön stúdiót állítottak fel az ilyen többhasznú szerkezetek fejlesztésére.

Tavaly a CES keretein belül lepte meg a Hyundai a nagyközönséget egy olyan jövőbe mutató koncepcióval, mellyel más gyártók még próbálkozni sem mertek. Ez volt az Elevate névre keresztelt, robotlábakkal guruló, esetenként pedig lépkedő jármű, mely nehéz terepen is megállja a helyét, de akár mozgássérültek mozgatásában is komoly segítség lehet a jövőben.

Az Elevate alapját egy olyan „gördeszka” platform adta, mely egyre elterjedtebb a jövő autóit fejlesztők körében, hiszen lényegében bármilyen karosszéria és mozgató technológia ráhelyezhető úgy, hogy ez nem igényel hosszadalmas és költséges fejlesztéseket.

Bár sokan legyintettek a koncepcióra, mondván hogy ez is egy olyan próbálkozás, amiből sosem lesz igazán semmi, a koreai márka most egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megvalósítsa az ezen irányú terveit. Egészen pontosan felállították a csapatot, melynek feladata lesz a lépkedő járművek fejlesztése a továbbiakban.

A New Horizons Studio élére az a Dr. John Suh került, aki már 2011 óta segédkezik a Hyundai extrém fejlesztéseinek lebonyolításában.

Azt egyelőre nem közölték a gyáriak, hogy mikor lehet először éles helyzetben is alkalmazható jármű az elképzelésekből, de Dr. Suh kimondottan bizakodó a jövőt illetően, szerinte ugyanis a technológiában rejlő lehetőségek száma lényegében végtelen.