Másfél milliónál tart a győri Audi

Ma ünnepélyesen jelentette be az Audi Hungária, hogy a győri gyáregységben elkészült a másfél milliomodik autó. Már 22 éve tart a magyar négykarikás sikersztori!

Mintha csak tegnap lett volna, hogy az Audi hivatalosan is beindította a termelést Magyarországon, egészen pontosan a győri gyáregységében. Pedig nem tegnap volt, hanem 1998-ban, és akkor még csak a TT első generációja készült nálunk.

Ma, 22 évvel később ott tartunk, hogy már több modellt is gyártanak nálunk, melyek 90 országba jutnak el. Ilyen például a Q3 és a Q3 sportback is, mely utóbbi ráadásul most egy ünnepi alkalom kapcsán is fontos szerepet kapott.

Elkészült ugyanis Győrben a másfél milliomodik legyártott autó, mely nevezetesen egy gyöngyház fényezéssel ellátott sötétburgundi színű Q3 Sportback MHEV (mild-hibrid) lett. A gyáriak elmondása szerint a mérföldkőnek számító példányt Németországban rendelték meg, ahová nemsokára meg is érkezik.

Az új tulajdonos valószínűleg nem igazán lesz tisztában, hogy a magyar autóipar egyik fontos eseményének főszereplője az autója. Nem is baj, elég, ha mi tudjuk, hogy egyre jobban pörög a magyar termelés!