Lesz új Toyota GT86 generáció

A Subaru már korábban bejelentette, hogy készül az új BRZ, most pedig a Toyota is megerősítette, hogy nem hagyják parlagon heverni a nevet.

A Subaru egy hete jelentette be, hogy lesz új BRZ, a Toyota viszont eddig hallgatott a GT86-ról. Meg is indultak a találgatások: szakít egymással a két márka? Szó sincs erről, a Toyota is megkezdte már a munkálatokat, csupán nem akarták még nagy dobra verni.

“Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a Supra kistestvér nélkül maradjon”- mondta Brodie Bott, a Toyota ausztrál részlegének a vezetője.

A találgatásokra pedig csak annyit reagált, hogy nem tudja honnan indultak el, de majd ők mondják, ha valami változás áll be a márka életében.

A technikai részletekről még korai beszélni, ám a Toyota és a Subaru elektromos irányba tett lépései alapján közel sem kizárható, hogy hibrid megoldást fognak választani a GT86 számára.