Megérkezett az első villanyos Subaru

Hivatalosan is leleplezte a Subaru az első villanyautóját, mely Solterra néven kerül a szalonokba. Természetesen a Toyota elektromosával azonos alapokra épül fel az újdonság.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Toyota és a Subaru közösen kezdett villanyautó fejlesztésbe évekkel ezelőtt. A Toyota bZ4x leleplezése után várható volt, hogy a testvérmodell is nemsokára bemutatkozik. Ez most meg is történt, azaz itt az új Solterra.

Ennek értelmében nem meglepő, hogy néhány kisebb dizájnelemet leszámítva a két modell megjelenése majdhogynem azonos. A Solterra orra azonban egy kicsit más rajzolatot kapott a Mustang Mach-E zárt „hűtőrácsára” hajazó megoldással, illetve a hátulról hiányozik a „karmolt” lámpadizájn.

A technikai alapok is teljesen azonosak, azaz ebben az esetben is egy 204 lóerős elektromos motort lát el energiával a 71,4 kWh teljesítményű akkumulátor csomag. A hajtás az első tengelyhez van hozzákapcsolva, összkerekes variáns egyelőre nincs. Az egy töltéssel levezethető távolság jelen állás szerint 460 kilométer.

Érdekesség, hogy bár hivatalos leleplezés történt, a Toyota és a Subaru esetében is prototípusról beszélhetünk, mely a gyáriak állítása szerint 99,9 százalékban egyezik meg a széria kivitellel. Hogy min változtatnak még, az majd 2023-ban kiderül, amint megkezdődtek az első hivatalos megrendelői kiszállítások.