Kisebb motorral mutatkozott be a felfrissített Ford Puma ST

A Ford felfrissítette a Puma sportos változatát, melynek keretein belül újragondolták a hajtásláncot is. Most már csak 1 literes a száguldásért felelős 3 hengeres motor.

Ha egy modell sportos változatát frissíti egy gyártó, az általában teljesítmény növekedéssel, legrosszabb esetben szinten tartással szokott járni. A Ford viszont ennek pont az ellentettjét lépte most meg a Puma ST esetében.

A ráncfelvarrással ugyanis bemutatkozott a meghajtásért felelős új hajtáslánc, mely egy mild hibrid rendszerű benzines, 1 literes 3 hengeres motoron alapul. Ez így pontosan 0,5 literrel kevesebb, mint amit eddig tudott az ST.

A változtatás természetesen a teljesítményen is megmutatkozik, azaz míg eddig kereken 200 lóerővel gazdálkodhattak a vásárlók 320 Nm nyomaték mellett, most már csak 170 lovas az a bizonyos ménes és a nyomaték maximum is 248 Nm-re csökkent. Változás még, hogy most már egy hétsebességes automata váltó jár alapáron a modellhez. Mindez menetdinamika tekintetében 7,4 másodperces százas sprintet jelent a jelenlegi felállással.

Hazai árazás még nincsen, de Görögországban már megkezdődött a gyengébb ST forgalmazása, aminek az ottani piacon az ára átszámolva nagyjából 13,5 millió forintra tehető.