Kis elektromos Renault crossover, mely később Európában is kapható lesz

Még áprilisban mutatta be a Renault a kimondottan ázsiai piacra készült elektromos City K-ZE modellt. Most kiderült, hogy már készül az európai változat is.

A Shanghai Autószalonon mutatkozott be a Renault kis elektromos crossovere City K-ZE néven. Akkor még csak az ázsiai piacról beszéltek a franciák, ám most kiderült, hogy kapható lesz Európában is.

Persze, nem változatlan formában, hiszen az itteni szabályozások kötelezővé teszik a különböző biztonsági kiegészítőket, illetve a hatótáv kérdése sem mindegy az erős konkurencia miatt. Ezért valószínűleg a felszereltség mellett a most még csak 250 kilométeres hatótávon is dolgoznak majd a gyáriak.

A Renault vezetősége azt is elárulta, hogy főleg az egyre elterjedtebb autómegosztók veszik majd a kis elektromos K-ZE hasznát, mivel egy városban könnyen mozgó és olcsón fentartható autóról van szó. Az európai premier dátumát egyelőre nem tűzte ki a Renault.