Az európai gyáregységek eladását tervezi a Nissan

A japán márka egyre nehezebb helyzetbe kerül ahogy szinte folyamatosan esik a kereslet a modelljeik iránt. Az elkerülhetetlen elektromos átállás is roppant pénzigényes, így szóba került a két európai Nissan gyár eladása is.

A Nissan helyzete közel sem nevezhető rózsásnak mostanság. A csökkenő európai kereslet miatt jelenleg már gyakorlatilag nem termel profitot a japán gyártó, ráadásul a szigorodó környezetvédelmi normákkal sürgetett paletta villanyosítás is igencsak költséges tud lenni.

Értelemszerűen ezt már nem tudja bevállalni a Nissan, így felmerül a lehetőségek elemzése. Ezen a listán szerepel előkelő helyen az angol és a spanyol gyáregységek értékesítése, melyekért már most sorban állnak az ázsiai befektetők.

A Nissan döntése az eladásról azért is lenne ésszerű, mivel a tervek szerint a jövőben inkább az amerikai és ázsiai piacot szeretné elsődlegesen kiszolgálni, a fennmaradó európai igényeket pedig az EU és Japán között megkötött kereskedelmi egyezménynek köszönhetően olcsón lehetne kiszolgálni a kinti gyárakból is.