Kémfotókon az új Porsche 911 GT3!

Megjelentek az első képek a Porsche 911 GT3 jövőre érkező, frissített változatáról. Az autó immár álcázás nélkül rója a tesztköröket a Nürburgringen.

Az újrarajzolt hátsó lökhárító és a kissé eltérő formájú hátsó lámpatestek különböztetik meg a Porsche 911 GT3 2017-es, frissített sorozatát a mostanitól. Más az orrkiképzés is, még hangsúlyosabbak lettek a légbeömlő nyílások és a LED-es irányjelzők – legalábbis külsőre ennyi újdonságot lehet felfedezni az immár álcázás nélkül tesztelt modellről. A szuper-sportkocsi következő generációját a brit Autocar magazin fotósainak sikerült lencsevégre kapniuk a Nürburgringen.  A lap értesülései szerint újdonság lesz az is, hogy immár manuális váltóval is rendelhető lesz az autó.