Itt a BMW következő elektromosa, az i4 szedán

Nem egy újabb SUV, hanem bizony egy négyajtós szedán kerül be a BMW elektromos palettájába nemsokára. Külsőleg már meg is mutatta a gyártó az i4 széria változatát.

Lendületesen bővíti a BMW az újgenerációs elektromos modellcsaládot. Az iX3 és az iX után végre nem csak villanyos SUV-t, hanem már négyajtós szedánt is kínálnak a bajorok.

A most érintőlegesen leleplezett i4 különlegessége, hogy ugyan megtalálhatók rajta az elektromos “i” stílusjegyek, ám lényegesen visszafogottabb formavilágot láthatunk, mint amivel nem is olyan régen a sok kritikát bezsebelő iX esetén gurítottak a bajorok. Akár egy “sima” 4-es Gran Coupe-ról is beszélhetnénk, de persze annál látványosabban magasabb a felépítése, ami a padlóba rejtett akkumulátor csomag miatt elkerülhetetlen minden elektromos négykerekűnél.

Belső képekkel egyelőre nem szolgáltak a gyáriak, így ebbe a témába nem mennénk bele, ám megközelítőleges technikai specifikációk érkeztek, amik azért fontosabbak egy új villanyos esetében. Erről egyelőre annyit árultak el, hogy többféle hajtáslánc is elérhető lesz, a legcombosabb akkumulátor csomaggal felszerelve pedig nagyjából 590 kilométeres hatótávval számolhatunk.

A teljesítmény is változó lesz kiviteltől függően, egyelőre a legerősebb kivitelről beszéltek csak a bemutatón. Ez 530 lóerős teljesítménnyel kerül majd a szalonokba, a 100-as sprint teljesítéséhez pedig körülbelül négy másodpercre lesz szüksége a járgánynak.

Mivel ez még csak egy “elnagyolt” kedvcsináló bemutatás volt, a hivatalos premierrel továbbra is adósak maradtak a bajorok. Ennek pontos dátuma még nincs, de a nagy külső leleplezés után csoda lenne, ha a titkolózás 1-2 hétnél tovább tartana.